EmmusLapja

  "Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy üreges bambusznád, hogy a lét át tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lényének nyitott ajtóin és ablakain át a létezés akadálytalanul át tudjon hatolni – úgy, hogy senkit ne találjon odabenn.  A szelek fújnak: lényed egyik ablakán be, a másikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az üresség a lehető legtökéletesebb boldogság." G.I Gurdjieff

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam
 
Munkáim
 
Kapcsolat
 
Paulo Coelho

 

Paulo Coelho

Site: 

Blog:

Video:

 
Nyítólap
 
Kedvenc városaim
 
Kedvenc filmek
 
Kedvenc mesék
 
Klasszikus költők
 
Írók, akiket kedvelek
 
Barátok
 
Videók
 
Előadók
 
Érdeklődési köröm
 
Szavakban
 
Ti írtátok
 
Ünnepek
 
Írj vagy szólj hozzá
 
Most éppen ezt olvasom
Ouspensky:
Egy ismeretlen tanítás töredékei
 
 
 

„Az igazi harcot nem egy másik emberrel

vagy eseménnyel, hanem saját  elmeműködéseddel,

a sok „én”-nel kell megvívnod.”

 

 
A világ dolgai
 
Gyöngyszemek, ritkaságok

Ez valóban egy igazi gyöngyszem! Demjén Ferenc egyik ritkán hallható dala!

Hallgasd meg:  Ki szívét osztja szét.

Látogass el a Demjén Ferenc honlapra és keresd a dalok között!

 
Hallgasd

 
     
 
Friss hírek a nagyvilágból

 

 
Kezdjük nálam

 

 
Legyek a kedvenceid között

    Tégy a kedvenc lapjaid közé! Katt ide!

 
Most jelen vannak
látotagó olvassa a lapot.
 
A nap vicce

 

 

 
Kedvenc linkjeim
 
Baráti linkek
 
Hírdes itt
 
Versek, novellák linkekben

 Tudástár

Hangos versek

 

Megzenésített versek 

 
Klikk; és már keresheted is
 
Könyvkereső
Keresés a MEK-ben:
 
GPR.hu
Google PageRank
 
Eddigi látogatóim
Indulás: 2004-02-28
 
Harc a Spam ellen

Harcolj a spam ellen! Katt ide!

mywot573781aa4eb146d9cf9b.html

 
Frissítés
 
Időjárás

Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.

 
Startlap

Add a Startlaphoz

 

 
Statisztika
 
 
 
 
  
 
Statisztika 2008

websas.hu

last visitor
last 10 visitors
last 50 visitors
last 100 visitors
Geo-locate your visitors with www.web-stat.com [ server 5 ]
Location of last 100 visitors to www.gportal.hu/portal/emmuslapja/
 
Számláló 2008
website counter

 
Térképes statisztika
ip-location
 
Verseim, írásaim
Verseim, írásaim : Ez is az ember!

Ez is az ember!

Horváth Emma  2004.06.21. 20:33

.......talán egyszer mindenki........megteszi....

Hogyan és milyem módon kommunikálunk egymással, környezetünkkel és mindazzal a hatással, amely minduntalan körül vesz, és állandóan vibrál körülöttünk?

Mit és hogyan fogunk fel, hogyan oldjuk meg mindazt a reánk zúduló információt, mely minden percben hatással van ránk?

Milyen módon vesszük figyelembe környezetünk jelzéseit, a körülöttünk lévő természet figyelmeztető változásait?

Mi az, amit értékelünk önmagunkból, önmagunk környezetéből?

Mit fogunk fel azokból a jelzésekből, melyek mind ott vibrálnak a számunkra ismeretlen földön kívüli környezetben?

Mi az ember célja ezen a földgolyón, mi a létének célja és eszköze?

Hová fejlesztjük emberi valóságunkat, ha mindent úgy kezelünk, mintha kifogyhatatlan, mély, kincsekkel teli mindenségünkért, világunkért, nekünk, magunknak semmilyen felelősségünk nem volna?

Hogyan képzeljük el azokat a kapcsolatokat, amelyek rajtunk kívüli, számunkra ismeretlen világoknak a megismeréséhez vinne egyre közelebb?

 

Mennyi, de mennyi kérdés, amire oly kevés időt fordítunk! S talán nem is ez volna a legnagyobb baj. Inkább az, hogy mi, nemhogy más számunkra ismeretlen létezésnek megismerésére törekednénk, de önmagunk és embertársaink ismeretére, szűkebb környezetünkre sem vagyunk igazán nyitottak. Oly önzően, és oly könyörtelenül csak az számít, amit mi saját magunk elképzeléseinek megvalósítására fordítunk

Az elképzeléseink pedig mindig olyan dolgoknak a megvalósítása, amelyek azokat a megoldásokat tükrözik, amik nem valódi értékeknek a sajátossága, hanem csak azoknak a dolgoknak a tükre, melyek hétköznapjaink apró-cseprő gondjai.

Mire is gondolok, szegezhetnék nekem a kérdést. Valóban mi is az a nem valódi érték? Még mielőtt ezt mélyebben kifejtenénk kicsit időzzünk el az értéknél, az értékrendnél.

Mi az érték önmagában? Kinek mit juttat eszébe ez a fogalom?

Én úgy gondolom, ahány ember, annyiféle érték. Hiszen minden ember önmagában vagyis a maga valós emberi mivoltában, külön-külön egy-egy értéket képvisel. Hogyan, milyen módon, milyen kinyilatkoztatással és milyen értékrenddel?

Nos, azt hiszem, a lényeg valahol ebben rejlik. Vagyis azon túl, hogy minden ember egy-egy érték, van egy sokkal, de sokkal bonyolultabb kérdés, amit úgy nevezhetünk meg, hogy az egyes ember saját maga által felállított és képviselt értékrendje.

De mi is ez az értékrend? Minden ember értékrendje attól függ, hogy számára mi az, ami a legfontosabb, mi az, amit magáévá tett, és mi az, amit képviselni kíván, és mi az a cél, melyet magáévá kíván tenni ezek után. Mit valósít meg, amit úgy nevez, életcél. Hogyan, milyen eszközök igénybevételével éri el célját, mit teremt meg mindabból, ami minden élőlénynek, minden adott megjelenési formának, lehetőségként felkínált információ.

Összefoglalva tehát, az érték, mint fogalom önmagában, egy összetett információ, mely egyrészt adott, mint megjelenési forma, például emberi szervezet, másrészt egy állandó mozgásban vibráló információ dömping, ami mindenkor adott és általunk kiválasztható, hogy bővíteni, alkalmazni és fejleszteni tudjuk azt. Ennyit talán az emberi értékrendről.

De, ugye mindenki számára nyilvánvalónak kéne lenni, annak a felismerésnek is, mely szerint nemcsak emberi értékek és értékrendek vannak jelen a nagy mindenségben, hanem mindenegyes megjelenési formának külön-külön meg van a maga egyedi, önálló értéke és értékrendje is, mely szorosan kapcsolódik minden egyes megjelenési formához, vagyis értékhez és értékrendhez. A kapcsolat és annak fenntartása az, ami újabb létezési formát értéket és értékrendet teremt azáltal, hogy hogyan értékeljük mindazt, amik vagyunk, amit mi magunk képviselünk, s mindazt ami rajtunk kívül, de velünk együtt hozza létre azt. Ez az amit, ha úgy tetszik valós értéket fel kéne fognunk és alkalmaznunk.

De vajon az ember ezt teszi-e? Nehéz elhinni, amikor nap mint nap találkozik a gondolkodó ember azokkal az információkkal, melyek arról szólnak és számolnak be, hogy mennyire képtelen az ember, az emberiség önmaga értékelésére, az önmaga által eddig már létre hozott értékrendjének alkalmazására. Mire gondolok? Gondolok a pusztításra, melyet megteszünk nap mint nap életterünk és embertársaink ellen. A háborúkra, melyeket ugyancsak értékek és értékrendek érdekében folytatnak egyes emberek, vagy egyes embercsoportok. Saját, önző egyéni érdekeiknek, értékrendjeinknek a megtartása érdekében. Gondolok arra a mérhetetlenül nagy és visszafordíthatatlan pusztításra, amit a természet ellen tesz az ember, szintén a fent említett érdekek és értékrendek elérésének érdekében. Vajon felfogjuk-e ennek a következményeit, tudjuk-e valójában mit is teszünk? Hogy mi az ami e mögött értendő? Nos, nehezen tudom elhinni, hogy ne lenne olyan ember a földön, aki nem tapasztalja meg nap mint nap azt az egyszerű tényt, mely állandó folyamatként ott vonul végig a világunk minden egyes pontján. Földünk kincseinek kizsákmányolására gondolok, melyeket mélyről hozunk fel, megbontva ezzel a természet és a föld evolúciójának ütemét. Talán túl gyorsan, talán túl meggondolatlanul, talán megint csak a saját emberi értékrendünk szerint. Vajon meddig fokozható ez? Meddig lesz számunkra elérhető ezeknek a kincseknek a kisajátítása. Meddig gondolkodhatunk úgy, hogy minden, ami saját egyéni kis boldogulásunk érdekében végzünk, nem marad megtorlás nélkül. Vajon a természeti kincsek mikor nyújtják be a számlát, mely elkerülhetetlen és egyszer keményen meg kell fizetnünk az árát. Ez csak egy mindabból, amit naponta átgondolatlanul, szinte rutinosan végzünk és szennyezzük, kizsákmányoljuk környezetünk szinte minden területen. Adottnak és kimeríthetetlennek képzeljük el földünk kincseit. Természetesnek hat, hogy van körülöttünk víz, levegő, napfény és ásványi kincsekkel teli talaj. Az, hogy ezeknek a kincseknek, a természeti által teremtett jelenségeknek, egyensúlya, hatás mechanizmusa milyen egymásra nézve, és milyen  az emberiség számára, mellékes szempontnak számít.

De vajon mit tesz majd az ember, ha elfogy a víz, vagy oly mértékben szennyezi azt, hogy más formává, más anyaggá válik. Mit tesz az ember, ha az oxigén pajzsunk átengedi a nap égető sugarát, és veszélyessé teszi földünk légkörét. Ha kipusztulnak a növények a megváltozott feltételek miatt. Mit tesz az ember ha környezete egyensúlya felborul, az ő felelőtlensége miatt? Vajon mennyire veszi komolyan az emberiség azokat a csapdákat, melyeket önmaga számára, önmagának állít fel. kit fog hibáztatni és ki az akin számon kéri? Vagy önmaga ellen fordul és vádolja önön magát? Vajon megoldás lesz-e ez akkor már? Hol az a pont, ahol nagyon, nagyon észnél kéne lennünk? Mikor ébredünk már fel, és mikor kezdjük el mindazt az értéket felismerni és becsülni, ami számunkra is megadatott. Bár eljutnánk már ahhoz a gondolkodási formához. Ahol egymást és környezetünket is méltóképpen értékelnénk. Nem önzéssel és pusztítással, egyénileg kívánnánk előbbre lépni, hanem egymás érdekeit is figyelembe véve és környezetünket is tisztelve, védve végre azzal a céllal indulnánk tovább, mely valóban az emberiség felemelkedését, magasabb szintű értékét tükrözhetné.

Vajon hová tart az ember, ha nem előre, a magasabb szintű emberi értékek felé? Vajon mi lesz a földünkkel, ha tönkre tesszük? Vajon megismerjük-e mindazt a csodát, ami azon túl létezik, amit az emberiség csak sejtéseiben, egy-egy gyenge pillanatában felismer?  Vajon képes-e az ember arra a mérhetetlenül nagy toleranciára ami a távoli galaxisokban rejlik, és megköveteli a más életformák életterének ismeretét? Vajon méltó-e rá az ember? Vagy erre is csak azért törekszik, hogy alantas eszközeivé tegye? Vajon ha módunkban állna megtudni esetleges más földön kívüli  létezések véleményét az emberiség viselkedéséről, milyen elbírálás alá esnénk? Egyáltalán kíváncsiak vagyunk mi a másságra? Hisz saját emberi formánknál sem igazán tudjuk kezelni a másságot, a másság elfogadását. Akkor meg mit várunk el attól a tapasztalattól, amit más, számunkra ismeretlen civilizációk képviselhetnek. Vajon megértenénk-e az ő szempontjaikat? Törekszünk-e igazán arra, hogy megértsük és esetleg átvegyük egy nálunknál civilizáltabb életforma tapasztalatát? Hiszünk-e annyira önmagunkban, hogy képesek vagyunk önmagunkon felemelkedni, mely nélkül nem megy a mássággal való kommunikáció. Megértjük-e mindazt, amit létünk eddig elért szintje diktál? Hisszük-e a szebb jövőt vagy csak álmodozunk róla? Elismerjük-e hibáinkat, melyeket oly sokszor, és oly felelőtlenül elvétjük? S ha képesek vagyunk belátni tévedésünk, vajon hogyan hozzuk helyre mindazt ami követelményként ott lapul a mélyben? Mit teszünk, ha jelen dolgainkért a jövőnk sújt le ránk? Egyáltalán tervezzük-e a jövőt? Vagy inkább csak a jelennek élünk? Hol a válasz és ki az aki megadja? Mit remélsz a mától és hol a múltad gyümölcse? Hová ember, merre az út? Mi a hited és mit kívánsz jövődnek? Egy szebb, egy boldogabb, egy értelmesebb, egy kiegyensúlyozottabb jövőt! Talán meg kéne gondolni mit is teszünk? A szebb, a boldogabb, az értelmesebb és kiegyensúlyozottabb jövőt vajon az emberiség egészére értjük, vagy csak egyéni boldogulásunkra gondolunk? Megtudjuk-e valósítani mindazt, amit az emberiségnek, mint egységnek ismerete követel? Vajon betudjuk-e illeszteni önmagunkat mindabba, ami körülveszi földünket? Felfogjuk-e, hogy földünk és az emberiség is része valaminek, aminek ugyanúgy meg van a maga törvénye, értéke és értékrendje! Működik, akár jelen vagyunk, akár nem! Ha nem alkalmazkodunk külső környezetünk törvényeinek megismeréséhez, működési mechanizmusához, elveszítjük létünk célját, céljának értelmét! S ha mindaz amit mi saját tükörként kivetítünk, az összességében nem az, amit más értékrendek betudnak illeszteni saját értékeikbe, elveszíthetjük mindazt, amit eddig elértünk. Ezért kellene összefognunk, ezért kellene tisztelni mindazt az életformát, amit közvetlenül szűk kis környezetünk képvisel. S ezért kellene önmagunkat olyan irányba képezni és fejleszteni, amely alkalmassá tenné a föld minden élő és élettelen környezetét annak a törvényszerűségnek, ami biztosítaná a jövőnket és a fejlődésünket. Ha nem abban látnánk erőnket, hogy amit megismerünk hatás és ellenhatásként, azt mindjárt a pusztításnak szolgálatába állítjuk. Mire is gondolok?

Az emberiség felismerte a maghasadás mechanizmusát, és mi volt az első dolga? Bevetette saját maga ellen és közvetlen környezete megsemmisítésének tevékenységébe! Újabb és újabb robbantásokat végez kísérletezés címén, tönkre téve mindent ami létét, élhetését biztosítja. És még nem is beszéltünk azokról az anyagokról, melyeket különböző arányban és mennyiségben vegyi fegyverként vet be az ember szinte észrevétlenül. Nap mint nap jönnek a hírek, hol itt, hol ott, de vajon meddig? És mi ennek az értelme? Hová ember, merre az út? Vajon mi ez, emberi butaság, ostobaság, önzés vagy tudatilag a legmélyebb sötétség? Mi az mit az ember cselekszik? Hogyan képzelhetjük azt, hogy mindezért nem vagyunk felelősek?  Hogyan gondolhatjuk azt, hogy azok a számunkra még el nem fogadott magasabb létezési formák eltűrik nekünk kisded játékainkat? Különösképpen akkor, ha mindazzal az ő létezésüket, létezési szintjüket is veszélyeztetjük! Miben bízunk mi emberek? Talán mind azt a tudást és életformát, amit eddig elértünk, másként és jól is hasznosíthatnánk. Talán van más, amire felismeréseinket hasznosan kamatoztathatnánk. Talán tudnunk kéne élni, jól és hasznosan, mindazzal a tudással, amit megszereztünk. Talán, talán mindent másképpen kéne látnunk. Talán először is látnunk kéne. Önmagunk, környezetünk és mindazt, amit még nem ismerünk. Talán fel kéne adni az önzést, a gyűlölködést, a meg nem értést, a sötétséget, hogy helyette betöltsük a fényt, a megértést, a szeretetet és az odaadást. Talán más lenne az életünk, talán örülhetnénk mindennek, ami körül vesz és megtölt mindent élettel és szeretettel. Talán könnyebben kapnánk segítséget. Talán könnyebben érthetnénk meg távoli galaxisokat. Talán minden valóra válna, mi ott lapul lelkünk rejtet zugaiban. Talán becsülnénk önmagunk. Talán minden sokkal, de sokkal egyszerűbben, sokkal biztonságosabban, sokkal, de sokkal érthetőbben nyílhatna meg az emberiség előtt. Talán felemelkedhetnénk egy magasabb értelmi szintre, talán megláthatnánk a szebb jövőt! Talán, talán egyszer minden ember eljut a felismeréshez és megteszi azt, amiért ember lett! 

 

Szeged, 1995. 09.08.

 

 
Üdvözlő


" Amíg csak a roppant tér fennáll,

a Föld élőlényt hord a hátán,

addig legyek én is itt,

enyhíteni a világ baján."


 

 
Naptár


 
Névnapok

 Boldog Névnapot!

 


Küldj egy képeslapot!

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2009.11.22. 18:20
2009.03.31. 22:25
2009.02.02. 23:29
2008.12.18. 22:51
Friss hozzászólások
 
Pontosan

 
A nap képe

 

 

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan

bölcsességet, mely a szomorú napokban vígasztalja,

a nehéz helyzetekben bárorítja,

a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele:

ELMÚLIK "

 

 
Idézetek
 
Mai idézet

 

„ ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is ;
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.”

/Váci Mihály/

 
Az oldal aranyköpése
 
LOL

 

 

 

Csak light-osan 

 

 

 Erre mondják: "A vérében van" 

 

 
Keress pénzt

Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!

 
Google
 
Google AdSense

Google
 
 

tutoliar.hu

mert a tudás mindenkié

Nagyon szuper segítő oldal!!!

Fordítsd le; érthetőbb lesz!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Háttérzene
 
Érdekes és hasznos oldalak

 

 

Magyar Honlap Linkek    

 

 

 

 
Ide hivatkoznak
 
Gmail Postafiók
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
googleellenörző

//emmuslapja.gportal.hu

google-site-verification: google6820f5ccd9168097.html

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre