Szeged 1879. március 12.
Horváth Emma 2004.07.31. 22:58
.....
Az éjszaka sötétjében szeretett városunk. 1879-et írunk, emberek állnak a gátakon! A Tisza, mely megannyi embernek kenyere. Szélesen terpeszkedve, morogva fenyeget.
Hullámai egyre magasabban verdesik a partot. Csak be ne szakítsa, csak be ne szakítsa! Emberek lelkében egyre csak ez kong.
A Tisza meg medrének mélyében, Birtokolni vágyik a várost egészen! Aztán megtörténik, sok-sok ember kára. Ötezer házból, háromszáz ha marad állva!
Úgy árad széjjel, mintha mindig medre volna. Nem nézve lelkeket csak sodorja, sodorja. A Tisza győzőtt, kiálltják a szájak. Semmi sem maradt meg, temetve a város!
London, Brüsszel, Párizs, Moszkva segítséggel. Új házak épülnek Tisza árterében. Sorba telnek évek, a város egész lett. A Tisza nem vámszedője emberek lelkének.
Egyetemek nyílnak, klinikák sorjáznak. Tiszának medréhez oly közel állnak. Magas falak védik, mint megannyi várak. A Tisza meg mosolyog, újra megpróbállak!
Az idő meg telve, úgy majd száz év múlva Tiszának habjai emelkednek újra. A városban nincsen egyetlen egy lélek, Ki ne menne partjára, fejet hajtva vésznek!
A habok csak nőnek, csak nem érnek az égig? Kilenc méter magasban őrjítően rémiszt! Ki az ki segít, hisz itt van minden kéznek bére. 1970-ben harang kong a vészre.
Dermedt a város, pár centit kímélve A Tisza kegyelméből megtér a medrébe. Most ülök a partján, emlékmű tövében. A folyó meg csordogál alattunk a mélyben.
Csak ne kívánd városunk újra és egészen!
Megjegyzés: 2004. március 12.
|