EmmusLapja

  "Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy üreges bambusznád, hogy a lét át tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lényének nyitott ajtóin és ablakain át a létezés akadálytalanul át tudjon hatolni – úgy, hogy senkit ne találjon odabenn.  A szelek fújnak: lényed egyik ablakán be, a másikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az üresség a lehető legtökéletesebb boldogság." G.I Gurdjieff

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam
 
Munkáim
 
Kapcsolat
 
Paulo Coelho

 

Paulo Coelho

Site: 

Blog:

Video:

 
Nyítólap
 
Kedvenc városaim
 
Kedvenc filmek
 
Kedvenc mesék
 
Klasszikus költők
 
Írók, akiket kedvelek
 
Barátok
 
Videók
 
Előadók
 
Érdeklődési köröm
 
Szavakban
 
Ti írtátok
 
Ünnepek
 
Írj vagy szólj hozzá
 
Most éppen ezt olvasom
Ouspensky:
Egy ismeretlen tanítás töredékei
 
 
 

„Az igazi harcot nem egy másik emberrel

vagy eseménnyel, hanem saját  elmeműködéseddel,

a sok „én”-nel kell megvívnod.”

 

 
A világ dolgai
 
Gyöngyszemek, ritkaságok

Ez valóban egy igazi gyöngyszem! Demjén Ferenc egyik ritkán hallható dala!

Hallgasd meg:  Ki szívét osztja szét.

Látogass el a Demjén Ferenc honlapra és keresd a dalok között!

 
Hallgasd

 
     
 
Friss hírek a nagyvilágból

 

 
Kezdjük nálam

 

 
Legyek a kedvenceid között

    Tégy a kedvenc lapjaid közé! Katt ide!

 
Most jelen vannak
látotagó olvassa a lapot.
 
A nap vicce

 

 

 
Kedvenc linkjeim
 
Baráti linkek
 
Hírdes itt
 
Versek, novellák linkekben

 Tudástár

Hangos versek

 

Megzenésített versek 

 
Klikk; és már keresheted is
 
Könyvkereső
Keresés a MEK-ben:
 
GPR.hu
Google PageRank
 
Eddigi látogatóim
Indulás: 2004-02-28
 
Harc a Spam ellen

Harcolj a spam ellen! Katt ide!

mywot573781aa4eb146d9cf9b.html

 
Frissítés
 
Időjárás

Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.

 
Startlap

Add a Startlaphoz

 

 
Statisztika
 
 
 
 
  
 
Statisztika 2008

websas.hu

last visitor
last 10 visitors
last 50 visitors
last 100 visitors
Geo-locate your visitors with www.web-stat.com [ server 5 ]
Location of last 100 visitors to www.gportal.hu/portal/emmuslapja/
 
Számláló 2008
website counter

 
Térképes statisztika
ip-location
 
Verseim, írásaim
Verseim, írásaim : Az első séta

Az első séta

  2007.11.10. 23:11


 

 


 

Ahogy az ajtón kilépett, még egyszer utána nézett. Felnőtt már. Ma már későn jár haza. Mosoly suhant át az arcán. Meg egy érzés, három szóban: édes kis fiam. Eltelt nyolc év. Már nyolc éve az övék. Eszébe jutott, amikor először volt náluk egy hosszú hétvégére. Úgy tervezték, hogy minden időt a lehető legtartalmasabbra osztják. De őt csak a számítógép érdekelte. Egész nap ott ült és mindent kipróbált, amit csak lehetett. Rajzolt, képeket nézegetett, játékokat keresett, játszott. Nehezen lehetett kimozdítani. Délután már nagyon korán sötétedett. Kicsit a levegőre is ki kellett csalogatni. Hát útnak indultak. Egy séta sohasem árt.

Ott szaladgált előttük, hol mögöttük, hol mellettük. Jó érzés volt. Nekik pedig különösen, hiszen gyermektelenek voltak. Valahogy úgy alakult, hogy nem jött sehogyan sem össze. Ezért is gondolták, talán örökbe kellene fogadni egyet. Korban már kissé későn. Így aztán, amikor már elindították a folyamatot, közölték velük, hogy sokat kell várni egy kis babára. Miért nem próbálkoznak előbb neveléssel. Úgy nagyobb az esélyük, később.

Most itt szaladgál előttük egy kicsi élet, alig nyolc évesen. Ő szólalt meg először.

-Tudjátok, ha úgy döntötök, hogy kihoztok engem, meglátjátok, nagyon jó gyerek leszek.

-Igen? Te egy jó gyerek vagy?

-Az vagyok. És nagyon szót fogok hallgatni. Meg tanulni is fogok. Meglátjátok semmi baj nem lesz velem.

-Ügyes is vagyok, már jól tudok focizni is. Már mutatta is hogyan kell elrúgni a labdát.

-Olvasni nem szeretek, de ha akarjátok olvasok! Mindent megteszek, amit csak kértek.

-Meglátjátok jól fogtok velem járni.

Előre szaladt kicsit, majd vissza. Rugdosni kezdte a lehullott falevelet.

-Ha majd itt leszek veletek, máskor is sétálunk?

-Igen, sétálunk.

-Tudjátok nektek van autótok is, azzal is elmegyünk majd kirándulni?

- Elmegyünk.

- Jó, akkor, ha úgy döntötök, nálatok maradhatok? Kihoztok engem? Nem szeretek ott bent lenni.

- Oké, ha minden úgy van, ahogyan mondod, hogy jó kisfiú vagy és mindent úgy teszel, ahogyan ígérted, akkor lehet róla szó.

-Úgy van, úgy van, majd meglátjátok. Akkor megegyeztünk?

-Meg.

Kicsit megint előre rohant, majd egészen hazáig arról beszélt, hogy mit szeret és mit nem. És milyen jól fogunk járni vele, majd meglátjuk. Nem fogunk csalódni. És milyen jó lesz majd. Boldog volt, reményekkel teli.

Másnap már nem kérte az ebédet. Nem azért mert nem jó, hanem mert, nem volt éhes. Három óra előtt elaludt. Ötkor ébreszteni kellett. Keserves sírásba fogott, mert nem akart vissza menni. Alig tudták megvigasztalni. Csak akkor engedett egy kicsit a sírásból, amikor megígérték neki, hogy amint lehet már hozzák is haza. Haza. Oda, ahol biztonság van, béke és szeretet. Ahol ő a fontos. Az van, amire vágyik. Amire az a gyerek vágyik a legjobban, aki már elveszítette egyszer ezt a biztonságot, ezt a békét, ezt a szeretetet. Aki megtanulta, szinte szó szerint eladni magát a jósággal, az ügyességgel, és a szeretet hiányával.

Nyolc éve már, hogy köztük él. Először meg kellet tanítani újra örülni, nevetni, játszani. És meg kellett tanítani a bizalomra. Meg kellett, mert sok vesztesége volt. Meg kellet tanítani arra is, hogy nem kell félni, hogy meg kell oldani dolgokat. És meg kellett tanítani hinni önmagában, hogy ő valóban jó gyerek. Hogy ügyes és semmi, de semmi baj vele.

Most barátok, barátnők járnak a házhoz. Ő boldog és kiegyensúlyozott. Mai, igazi tini. Rohan, szalad, örökké dolga van. Olvasni most sem szeret, de nevetve boldogan lép a szobába, amint haza ér és azt mondja

- Megjöttem édesanyám, itthon vagyok!






 
Üdvözlő


" Amíg csak a roppant tér fennáll,

a Föld élőlényt hord a hátán,

addig legyek én is itt,

enyhíteni a világ baján."


 

 
Naptár


 
Névnapok

 Boldog Névnapot!

 


Küldj egy képeslapot!

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2009.11.22. 18:20
2009.03.31. 22:25
2009.02.02. 23:29
2008.12.18. 22:51
Friss hozzászólások
 
Pontosan

 
A nap képe

 

 

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan

bölcsességet, mely a szomorú napokban vígasztalja,

a nehéz helyzetekben bárorítja,

a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele:

ELMÚLIK "

 

 
Idézetek
 
Mai idézet

 

„ ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is ;
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.”

/Váci Mihály/

 
Az oldal aranyköpése
 
LOL

 

 

 

Csak light-osan 

 

 

 Erre mondják: "A vérében van" 

 

 
Keress pénzt

Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!

 
Google
 
Google AdSense

Google
 
 

tutoliar.hu

mert a tudás mindenkié

Nagyon szuper segítő oldal!!!

Fordítsd le; érthetőbb lesz!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Háttérzene
 
Érdekes és hasznos oldalak

 

 

Magyar Honlap Linkek    

 

 

 

 
Ide hivatkoznak
 
Gmail Postafiók
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
googleellenörző

//emmuslapja.gportal.hu

google-site-verification: google6820f5ccd9168097.html

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.