Ahogyan hófehérbe öltözik… Kint apró, sűrű szemekben esni kezdett a hó. Itt-ott már foltokban puha-pihe takarót terítve a tájra. Karácsony közeledett, még egy nap, és eljön a várva várt este. Kitekintett az ablakon és az arcára mosoly ült. Végre, újra fehér karácsonyunk lesz! – gondolta – ez mindenképpen jó jel. A konyhába ment előkészíteni az ünnepi vacsorához szükséges dolgokat, már ami előkészíthető előre. Halászlé lesz, rántott pulykamell, sült krumplival, édes és sós sütemény. A konyhában mindent rutinosan csinált. Már mindent megszoktak az ügyes kis kezek. Azután ki ment a kisszobába. Elővette az ajándékokat, csomagolópapírokat és elkezdte becsomagolni szeretteinek az ajándékokat. Az édesanyja jutott eszébe, aki ha bármilyen nehézsége is volt a családnak, karácsonykor mindig megtörtént a csoda, és a gyerekeket is ott várta minden, amire vágytak, amiről álmodoztak, az ünneplőbe öltöztetett fa alatt. Amikor már felnőtt akkorára, hogy kezdte megérteni, hogy időnként mekkora áldozattal és mennyi munka árán volt mindez lehetséges, egy alkalommal megkérdezte: - Mond anyu, megéri ennyit dolgozni, küszködni ezért az egyetlen egy estéért? - Óh, kislányom, ha majd neked is lesz kinek, akkor majd megérted, milyen nagy boldogság látni, azt az örömöt, amit akkor látok a szemeteikben, amikor meglátjátok az áhított ajándékokat. Szemébe könny ül, magához ölelt, ahogyan suttogva azt mondta – tudod, amit most érzel az a szeretet, a legtisztább szeretet – s valami olyasmit éreztem akkor, ami azóta is, minden karácsonykor megérint, és ma is érzem, ahogyan átölelt akkor. Valóban igaz, s már tudom, hogy akkor elültette bennem azt a kis magot, amit igyekszem azóta is szorgalmasan nevelgetni. Most én próbálom átadni ugyanezt. Már a fiam is gyakorolja, ahogyan igyekszik a szűkös kis zsebpénzét szétosztani szeretteinek ajándékaira. Néha kifutva a keretből, s ahogyan időnként megkérdezi – Anya, mond, tudnál segíteni? – s persze hogy tudok. Hisz jó látni rajta a készülődés örömét is, s látni napról-napra, hogyan nyílik ki szívében a szeretet virága. Közben elkészültek a kis csodákat rejtő apró kis csomagok. Újra kinézett az ablakon. A táj már hófehérbe öltözött egészen. Sűrűn, nagy pelyhekben beborítva mindent, a lelkünkben is mélyen, elültetett számtalan apró kis szeretet magot. Kinyitotta az ablakot. Kezét óvatosan kinyújtotta és várta, várta azt a csillagot. Arcán könnyek peregtek, lágyak és melegek, s egyszer csak tenyerén megpihent egy pici kis hópihe. S ahogy látta, hogyan olvad szét, érezte azt az ölelést, amit édesanyja örökségül ráhagyott. Becsukta az ablakot, lelkében szeretet és béke uralkodott. A másik szoba legbelső szegletéből hangos kacajok csalogatták. Megyek már, megyek. Még egyszer hátra nézett, s látta, hogy odakint már végleg minden hófehérbe öltözött, elindult befelé és vitte magával a tenyerén, azt a láthatatlan kis jelet, mellyel az a csoda majd ott bent is, egy díszített fa rejtekén újból és újból megszülethetett. Boldog, békés karácsonyt mindenkinek………… Szeged, 2004. 12. 23.