EmmusLapja

  "Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy üreges bambusznád, hogy a lét át tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lényének nyitott ajtóin és ablakain át a létezés akadálytalanul át tudjon hatolni – úgy, hogy senkit ne találjon odabenn.  A szelek fújnak: lényed egyik ablakán be, a másikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az üresség a lehető legtökéletesebb boldogság." G.I Gurdjieff

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam
 
Munkáim
 
Kapcsolat
 
Paulo Coelho

 

Paulo Coelho

Site: 

Blog:

Video:

 
Nyítólap
 
Kedvenc városaim
 
Kedvenc filmek
 
Kedvenc mesék
 
Klasszikus költők
 
Írók, akiket kedvelek
 
Barátok
 
Videók
 
Előadók
 
Érdeklődési köröm
 
Szavakban
 
Ti írtátok
 
Ünnepek
 
Írj vagy szólj hozzá
 
Most éppen ezt olvasom
Ouspensky:
Egy ismeretlen tanítás töredékei
 
 
 

„Az igazi harcot nem egy másik emberrel

vagy eseménnyel, hanem saját  elmeműködéseddel,

a sok „én”-nel kell megvívnod.”

 

 
A világ dolgai
 
Gyöngyszemek, ritkaságok

Ez valóban egy igazi gyöngyszem! Demjén Ferenc egyik ritkán hallható dala!

Hallgasd meg:  Ki szívét osztja szét.

Látogass el a Demjén Ferenc honlapra és keresd a dalok között!

 
Hallgasd

 
     
 
Friss hírek a nagyvilágból

 

 
Kezdjük nálam

 

 
Legyek a kedvenceid között

    Tégy a kedvenc lapjaid közé! Katt ide!

 
Most jelen vannak
látotagó olvassa a lapot.
 
A nap vicce

 

 

 
Kedvenc linkjeim
 
Baráti linkek
 
Hírdes itt
 
Versek, novellák linkekben

 Tudástár

Hangos versek

 

Megzenésített versek 

 
Klikk; és már keresheted is
 
Könyvkereső
Keresés a MEK-ben:
 
GPR.hu
Google PageRank
 
Eddigi látogatóim
Indulás: 2004-02-28
 
Harc a Spam ellen

Harcolj a spam ellen! Katt ide!

mywot573781aa4eb146d9cf9b.html

 
Frissítés
 
Időjárás

Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.

 
Startlap

Add a Startlaphoz

 

 
Statisztika
 
 
 
 
  
 
Statisztika 2008

websas.hu

last visitor
last 10 visitors
last 50 visitors
last 100 visitors
Geo-locate your visitors with www.web-stat.com [ server 5 ]
Location of last 100 visitors to www.gportal.hu/portal/emmuslapja/
 
Számláló 2008
website counter

 
Térképes statisztika
ip-location
 
Anna
Anna : Anna

Anna

Horváth Emma  2007.03.31. 22:10

6. rész

 

 

Az eső, mint ezernyi meg ezernyi tűszúrás vágott az arcába. Összehúzta magán a kabátot. Könnyű kis szövetkabát, nem ilyen zord időre tervezett. Átballagott a másik megállóba a közvetlen járathoz. Mindenki igyekezett. Senki nem örült az esőnek, a hidegnek meg végképpen nem! A megállóban alig voltak rajta kívül. Megnézte az időt. Még öt perc mire a busz ideér. Nem szeretet várni. Mindig valami elfoglaltságot keresett, hogy elüsse az időt. Most valahogy nehezen ment. „Földvár felé félúton” – már csapódott is elő a tudatából, hiszem most megint igaz is, hiszen ott áll fél úton hazafelé. A dal szerzője jutott eszébe, meg az a balatoni nyár, amit akkor együtt töltött a hugival Füreden. Micsoda kalandos út volt! Anya elengedte őket, akkor először és egyedül. Anna akkor már húszéves volt. Rábízták a hugit is. Nekik kellett megszervezni az utat és azt is hová mennek. Füred mellett döntöttek. Pesten megálltak és meglátogatták a nagybátyát, aki segített másnap a déliből elindulni. Ő kicsit merésznek érezte ezt a döntést, és nem értette a nővérét, miért engedte el őket, de ez már mellékes volt. Anna magabiztosan indult az útnak. Pedig még nem volt szállásuk. Azt az érkezés után kellett még elintézni. Valamikor kora délután érkeztek meg Füredre. Gyorsan kerestek egy „Ibusz Irodát”, ahol szálláshelyet intéztek. Gyorsan és minden gond nélkül sikerült. Hugi már nagyon fáradt volt és az inzulinját is hamarosan bekellett adni, hogy ne legyen probléma. Könnyen megtalálták a helyet, ahová irányították. Akkoriban is, mint most is, magánházaknál mindig voltak kiadó szobák. Az övék jóval fentebb volt a víztől, busszal kellett elérni azt. A házinéni nagyon kedvesen fogadta őket. Egy régi kis parasztház volt, egy idősebb házaspárral. Kicsit emlékeztette őket a szülői házra, és a nagyszülőkre. Gyors kipakolás, inzulin a huginak, étkezés és már mehettek is a vízhez, amit már nagyon de nagyon szerettek volna látni. Hátra mentek az udvari épületbe, hogy megkérdezzék Marika nénit, hová tegyék a kulcsot vagy elvihetik-e magukkal. Ő éppen az esti vacsora készítésével volt elfoglalva a kiskonyhában. A kulcsot vihették magukkal. Kifelé menet észrevették a sok szép virágot a kertben, és mint otthon, megkérdezték szedhetnek-e egy-egy szálat a pompázatosabbnál pompázatosabb rózsákból. A válasz igen, így hugi egy vöröset, Anna meg egy sárga rózsát tűzött a hajába. Boldogok voltak és önfeledtek a szabadságtól, és szinte futva érték el a Balatont. Lenyűgözte őket a víz. Pedig nem volt ismeretlen, hiszen mindig folyó mellett éltek. Ismerős volt a Maros és a Tisza is. Mindkettőt szerették. Hozzá tartoztak a mindennapi életükhöz. De a Balaton kéksége, a szabadság, a fiatalság ……………….mosolygott boldogan ezen az érzésen. A busz beállt a megállóba. Felszállt. Hátra ment a legvégébe. Megállt a hátsó ablaknál. Körül sem nézett, mint máskor. A lelkében oly távol volt megint. A Balatonnál, hugival és a nyárral. A múltban, amit most megint idevarázsolt magának ebbe a zord, hideg és esős novemberbe. Vajon hiba-e, ha ezzel foglalatoskodik?! Nem érezte annak, hiszen az emlék oly kedves és oly valóságos még most is. A hugi kacaja visszhangzott a fülébe, ahogyan sorolta mit és hogyan szeretne az elkövetkezendő napokban. Ma már tudja, miért volt neki mindig minden olyan sürgős és elengedhetetlen. Az utolsó kép úszott be, amire ez volt írva : Élt húsz évet. Összeszorult a torka, és könnyek szöktek a szemébe. A fülében pedig ott zsongott-bongott a hangja: Anna ugye elviszel? Szeretnék elmenni hajókázni, és átmenni a másik partra. Szeretnék mindent látni amit csak lehet. A strandot, a sétányt, a boltokat, ahol ugye veszel nekem valamit! Anna mindent megígért, -  amit csak lehet, hugi – most is látta maga előtt Idát! Kerek, dundi kis mosolygós arcát és azt a vibráló, ragyogó tekintetet, ahogyan mindig ránézett kérlelőn! Ugye megteszed?! Anna mindent megtett, mint aki ösztönösen érzi, hogy meg kell tennie, még akkor is, ha ez számára hátrányt jelent. Sokszor és sokat látta húgát kómában, görcsökben rángatózva! És soha sem tudta neki azt mondani: NEM. Sokat volt rábízva, hiszen anyáék mindig éjszaka dolgoztak. Neki kellett korán megtanulnia milyen is az, ha valaki életveszélyben van. Hogyan és mikor kell inzulint adni és mikor van az, ha éppen a cukrosnak cukrot kell nyomni a szájába. Amikor kiderült Ida betegsége, az egész városban Ő volt egyedül ilyen bajban. Az orvosoknak is még új és nehezen kezelhető gondot jelentett. Nyolc évesen kezdődtek nála a tünetek és tizenkettő lett mire kiderült miben szenved. És valóban igaz, sokat szenvedett. De most itt mosolyog a lelkében ’72 nyarából. Itt csacsog, itt dünnyög, mint szorgos kis méhecske. És Anna hagyta, hogy újra magával ragadják a múlt emlékei.

A Balatontól visszafelé azon egyezkedtek, hogy elmenjenek-e Csopakra, ahhoz a fiúhoz, akit a vonaton ismertek meg, s aki megmondta a címét is. A döntés egyértelmű volt mindkettőjük számára,  és már gurultak is a cél felé. Természetesen nem találták már őt sem a szálláshelyén, így elindultak vissza Füredre. A busz az orruk előtt ment el. Így ott álltak az út mentén, várakozón. Anna kicsit feljebb ment a domb oldalára. Egy kőnek támaszkodott, és valami keserűen édes hangulat kerítette hatalmába. Egy dallamot dúdolgatott: „Lovamat kötöttem, piros almafához. Magamat kötöttem gyönge Violához. Lovamat eloldom, mikor a nap fel kell, de tőled Violám, csak a halál old el”. Nem tudta megmagyarázni, miért, mi okból lett szomorú. Akkor nem volt senki, aki megmondhatta volna, hogy ez lesz az utolsó igazi nyár, amit együtt tölthet hugival.  Akkor Ő, még ott állt a buszmegállóban és leste , hogy jön-e már, jön-e már!

Hirtelen egy piros Opel állt be a megállóba. Hugival pár szót váltottak. Ő oda szaladt Annához: „Azt mondja ez a srác, ha gondoljuk átvisz bennünket Füredre.” Anna nem válaszolt, csak intett, hogy nem! Hugi vissza szaladt a sráchoz. Megint pár szót váltottak. Majd vissza Annához. „Azt kérdezi jössz-e? Annát az érzés, az a megmagyarázhatatlan érzés és szomorúság kötötte le, ami megszállta. Csak rázta a fejét, hogy nem; és lassan, csillogón egy könnycsepp gördült végig az arcán. A srác még várt pár másodpercet, majd kiszólt: „ha nem jön itt hagyom”, majd nagy gázzal, mérgesen tovább hajtott. Anna pedig tovább dúdolta: „Lovamat eloldom, mikor a nap fel kell, de tőled Violám, csak a halál old el”.

Hugi csapott, vágott a dühtől: -„Olyan hülye vagy. Tudod ki volt ez, aki el akart vinni bennünket? Ő a B. János. Te pedig itt makacskodsz, meg kéreted magad! – De beállt a busz is, és nem volt se idő, se alkalom a további civakodásra. Anna csak jóval később értette meg, mi is történt ott a megállóban, amikor már nem élt a hugi, és ott visszhangzott a lelkében az a délután „Földvár felé fél úton”

 

...........folyt. köv...............

 
Üdvözlő


" Amíg csak a roppant tér fennáll,

a Föld élőlényt hord a hátán,

addig legyek én is itt,

enyhíteni a világ baján."


 

 
Naptár


 
Névnapok

 Boldog Névnapot!

 


Küldj egy képeslapot!

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2009.11.22. 18:20
2009.03.31. 22:25
2009.02.02. 23:29
2008.12.18. 22:51
Friss hozzászólások
 
Pontosan

 
A nap képe

 

 

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan

bölcsességet, mely a szomorú napokban vígasztalja,

a nehéz helyzetekben bárorítja,

a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele:

ELMÚLIK "

 

 
Idézetek
 
Mai idézet

 

„ ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is ;
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.”

/Váci Mihály/

 
Az oldal aranyköpése
 
LOL

 

 

 

Csak light-osan 

 

 

 Erre mondják: "A vérében van" 

 

 
Keress pénzt

Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!

 
Google
 
Google AdSense

Google
 
 

tutoliar.hu

mert a tudás mindenkié

Nagyon szuper segítő oldal!!!

Fordítsd le; érthetőbb lesz!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Háttérzene
 
Érdekes és hasznos oldalak

 

 

Magyar Honlap Linkek    

 

 

 

 
Ide hivatkoznak
 
Gmail Postafiók
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
googleellenörző

//emmuslapja.gportal.hu

google-site-verification: google6820f5ccd9168097.html

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon