Úgy esett, hogy pár hónapja magunkhoz vettük a párom 81 éves keresztanyját. Már nagyon nem tudott magával törődni, hiszen egyedül él, immár öt éve. A nyár elején kezdődött és hirtelen robban le. Nem evett és nagyon elhagyta magát. Arról nem is beszélve, hogy esett kelt, hiszen már bottal is küszködéssé vált az élet.

            Anyósommal élünk együtt, így nem lehet gond egy újabb kis öregecskét magunkhoz venni. Nem volt könnyű a döntés hiszen, nem mindig jó kiszakítani valakit a saját kis megszokott környezetéből, hiszen az végzetessé is válhat. Így aztán az előzmény az, hogy hónapokon keresztül szinte napi vendégek voltunk csendes kis otthonába. De „a kényszer nagy úr”, mondják, s lám ha rákényszerül az ember, bizony, ha nehéz is a döntés mégis lépni kell.

            Most, hogy pár hónap mögöttünk van, jóleső érzés látni, hogy megérte. Bár az első időszak orvostól orvosig, vizsgálattól vizsgálatig tartott. S pár hete kiderült a végeredmény: .Myeloma multiplex. Nem vagyok orvosi dolgokban jártas, de a nagynéném, aki jártas ebben,    ( egy életet dolgozott le az egészségügyben) azt mondja ez a csontvelőnek egy öregkorban kialakulható betegsége, ami a fehérvérsejt túlburjánzása során kis cisztákat hoz létre a csontvelő állományon belül, s sajnos, az ilyenkor már amúgy is nagyobb és intenzívebb csontritkulás is csak fokozódhat. Ez sajnos beigazolódni látszik, hiszen három csigolyája összeroppant, ettől voltak azok az elviselhetetlen nagy fájdalmai, amik rávették a mozdulásra, az otthonának elhagyására és az orvoshoz járásra.

            Hamar kellett cselekedni, gyorsan kellett kialakítani az új otthonát. Munka mellett és hétvégén már készült is a kis otthon. Tudtuk, olyan környezet kell, ahol ott lehetnek azok a tárgyai, amiket megszokott, amikhez ragaszkodik. Festés, meszelés, takarítás. S már jöhetnek is a bútorok, -  hurcolkodás, elszakadás a régi szomszédoktól, a háztól, a kerttől…….s egyszer majd  - az élettől is. Az ember mindig megkönnyezi az ilyen helyzeteket, s nehézzé válik a szíve. Vajon mi lesz, hogyan tovább?.............

            Most itt ülünk a kisszobában. Minden a helyére került. Már nyugalom van. Békesség uralkodik.   Tudjuk, csak rajtunk múlik, hogyan lesz tovább. Fogynak a napok. Kicsit könnyebb, mert együtt küzdünk, küzdünk az életért. Most nagylevegőt veszünk, bögre, pohár és jöhetnek a „medicinák”. Néha nagyon nehezen tudjuk lenyelni. Időnként félre is nyelünk, s utána félünk, talán jobb lenne nem bevenni. De akkor megszakítjuk a folyamatot, a reményt, hogy talán mégis sikerülhet………..

            Aztán vannak örömök is, hiszen néha hangosan és könnyezve tudunk nevetni, mindazon ami volt, ami most van, és ami ellen nem tehetünk semmit. „ Ugye , kellett neked magadhoz venni egy ilyen vénasszonyt, akit esténként fürdethetsz, mint egy kis gyereket.”

Nekem pedig, az jut az eszembe – „Az életnek nem adhatsz több napot, de a napoknak adhatsz több életet.”  Két kicsi kis kézzel,  ahogyan végig suhansz,  egy elkoptatott kis testen – s láthatod, hogy az  élet mily gyönyörű, ahogyan összerakja a múltat a jelent és jövőt, meglátatva az élet egyetlen szépségét a szeretetet……….mozdulatokban, érzésekben, testben és lélekben……..

Mert  a szeretetet olyan, hogy „Ami előttünk és mögöttünk van, az mind semmiség ahhoz képest, ami bennünk van.”

Így aztán: „„ Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked...” Gabriel Marquez

Most pedig megyek, hogy esti  jóéjszakát puszit nyomjak egy mély barázdáktól ráncos kis arcra, s hogy örök emlékembe véssem a vele töltött jelen perceket, amikből majd erőt meríthetek akkor is, amikor már a mostani percek csak emlékek lehetnek.

Hogy sohasem felejtsem:

„A szeretet az egyetlen dolog, ami megsokszorozódik, ha az ember pazarlón bánik vele.”