W. Shakespeare

LXXV. Szonett

Megjelent: 1870-ben a Kisfaludy Társaság gondozásában

Lőrinczi (Lehr) Zsigmond  fordításában.

 Lelkemnek az vagy mi testnek az étek

Vagy mint a földnek lanyha permeteg;

S nyugalmadért oly aggalomban élek

Mint kincséért a fösvényt szállja meg.

Most, büszke én boldogságomba, majd

A tolvaj-kortól féltem drágaságod,

A vágy most véled a magányba hajt,

Meg összehívnám, látni a világot;

Ma látásoddal eltelek egészen,

Holnap egy pillantásért epedek,

Öröm nem kell, s nincs benne semmi részem,

Csak az, mit tőled bírok vagy veszek.

Így éhezem, s megint bövelkedem:

Ma minden van, s holnap nincs semmi sem.

Dinnyés József - Hell István:

Hajnali ének

 „A rácsokon túl, ím fel kell a nap

Apró zajokkal jön a reggel.

Ott lépdel most, túl falakon

Fényt iszik a szomjas ember.

Fényt iszik az, ki fényre szomjas,

Lelkét csordultig teletölti.

Aki ily itallal ontja szomját,

Tán nem is lehet azt megölni.

Mert oly szabad oly sérthetetlen,

Mint az égben surrogó madár.

Messze néz, arra nem figyelhet,

Hogy körül mily tivornya áll.

Hogy mily szeszekkel, szédülettel

Hajtják a népet ronda táncba.

Bíz összezúzzák, ki nem táncol,

És bele rokan, aki járja.

De fel kél a nap, újra reggel

Rácsokat olvaszt ragyogása.

A kínt, a kínt rejtsd el mélyen

Egyetlen hóhér meg ne lássa.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,

Akkor se szólj, ha megölnek.

Lelked csordultig tele fénnyel,

              S ez elég lesz túl élni őket.”

Szőcs Kálmán: Te is tudod

Esik eső, szakad, szakad
Szeretnélek de nem szabad
Te is tudod, tudom én is
Nézzük egymást mégis, mégis

Törvény, szokás, szabott szabály
Ajtó, asztal, ház a határ
Te is tudod, tudom én is
Várjuk egymást mégis, mégis

Beborul és kinyil az ég
Minden éjjel megyek eléd
Te is tudod, tudom én is
Messze vagyunk mégis, mégis