Komáromi János: Koma

Őt a Közkincsen ismertem meg! Tiszta, egyszerű, élet igenlő írásaival szeretette meg magát! Ízelítőnek három verse olvasható itt. Őszintén ajánlom mindenkinek Őt és írásait!

Megjelent János több verseskötete is:

Katt a könyv képére!

 Vidd magaddal

Vidd magaddal álmomat!

Tűzd ki menhirek tetejére.

Lábad elé boruló virágok

fejére, mikor isszák a

napsugarát.

Vidd magaddal hitemet!

Vesd el a mezők mélyére.

Lábad elé lapuló fűszálak

élére, mikor zöld tengerként

hajlonganak.

Vidd magaddal vágyamat!

Szórd szét a tenger hullámaira.

Lábad elé futó tajtékok

habjaira, mikor nyaldossák

a hallgatag partokat.

Vidd magaddal szívemet!

Engedd el a városokban.

Lábad elé terített utcák

kanyarulataiban, mikor éjszaka

lámpáik fénylenek.

Vidd magaddal szavamat!

Kiáltsd ki vágtató szélbe.

Lábad elé zuhanó, sóhajok

kévéjébe, mikor megriadnak

és rémülten elszaladnak.

Vidd magaddal szerelmemet!

Rejtsd el saját szívedben.

Lábad elé térdeplő madarak

szemében, mikor fáradtan

hozzád megtérnek.

Vidd magaddal...!

Tűzd ki álmomat.

Vesd el hitemet.

Szórd szét vágyamat.

Engedd el szívemet.

Kiáltsd ki szavamat.

Rejtsd el szerelmemet.

...és majd hozd vissza

mind ezt nekem!

Sámán lettem

 tűzbe nézek

tűzzé válok

próbálok aranyos palástot

fényes szikrák

messze szállnak

szellő lányok táncot járnak

dobok hangja

bennem dobban

láncos botom földön koppan

lelkem járja

ezt a táncot

ledobja a nehéz láncot

körbe-körbe

egyre másra

léptem visz a másvilágra

vágyak, álmok

egybefolynak

nincsen múlt és nincsen holnap

lángok fénye

elvarázsol

tűz leánya velem táncol

izzó parázs

szemem helyén

táncot járok fák tetején

lábam dobban

testem billen

lelkem messze jár már innen

sólyom szárnyak

repítenek

Sámán hangok

segítenek

ropog a tűz

már nem hallom

darabokban minden csontom

szétszednek

majd összeraknak

táncot járok önmagamnak

sámán forgás

varázs körök

tűz szívébe beköltözök

szól még a dal

dobban a láb

a tűz sem adja még alább

én fekszem csak

földön testem

életfáról visszaestem

helyén van már

minden csontom

varázsigéimet ontom

sámán vagyok

táltos lettem

sólyomként száll már a lelkem

köszöntöm a fát

az erdőt

ismerem a bárányfelhőt

barátom őz

alvó bagoly

titkokat súg a hangyaboly

két világ közt

ajtó vagyok

a földön fekve is szárnyalok

test sebeket begyógyítok

lelketeknek erőt adok

naponta többször meghalok

...mert így akarom...

Kezemben tartalak,
rabom vagy Kismadár!
Éledő vágyad, sóhajok
kalitkájába zár.
Végig simítalak
és bár még ellenállsz,
a ruhád alatt lüktet már a tested,
érzed "elested".
Mikor bőrödhöz érek
és nem kérek, de
követelek, kicsit harcolsz,
de gyorsan megadod magad.
Fejed hátra hanyatlik
és én lágyan csókolom végig
márvány-ívű pelyhes nyakad.
Ruháid engedelmesen hagynak el
mint a hólepel tavasszal
a földeket.
Folyó a karom és tested
ívelő hidat épít fölé.
...mert így akarom...

Nincsenek már titkaid
az enyém minden gondolatod.
Fátyolos szemeid mögé
rejtem el az időt.
Ziháló lélegzeted,
már mindent betölt.
Bőröd pórusai
mohón isszák magukba
simogató leheletem.
Már mozdulnál,
már csókolnál
de nem engedem.
Arcodra vágyak
pírját gyújtom,
már tombol az élvezet,
de tovább nyújtom.
...mert így akarom...

Szempilláid megremegnek,
testeden hullámok futnak át,
ajkaim fent is lent is
nyitják a kéj kapuját.
Kitárod magad nekem,
enyém már mindened.
Nincs rejtett részed
mit nem birtokoltam.
Úgy érzed a csúcson vagy
és már zuhanni vágysz...
De én még nem engedem!
Még nem lehet!
Még nem akarom!
Még szállj tovább,
Angyalom!

Egyre csak beszél
szemérmeddel a szám.
Még tovább kutatok.
Már a bőröd alá is befolyok,
én vagyok testedben a vágy.
Már nem vagy ura magadnak.
Én viszlek tovább!
Emellek, repítelek!
Minden sejted átjárom,
egész lényed kéjjel itatom át.
Izmaid összerántom,
majd elernyesztem.
Testedben a gyönyör
hullámait gerjesztem.
Lassan magadba öleled
a végtelen teret,
múltat és jövőt tagad meg
vonagló jelened.
Testedből források fakadnak
zuhognak és magukkal ragadnak.
Hegyek születnek
és korlátok szakadnak át.
Szemedből könnycsepp indul útra,
sikoly szakad fel újra, meg újra.
Kiáltasz lázba, könnybe fúlva.
A kéj elönt,
tehetetlen vagy.
Szorosan tartalak,
hiába vergődsz
vágyad szítom tovább.
Kegyetlen vagyok!
Csak élvezd!
Látni és érezni akarom!
Hírtelen egyetlen
ponttá zuhansz,
majd kitárulsz
és mindent magadba fogadsz.
Lüktetsz, mint a
születő világegyetem.
Akár a teremtő Ősrobbanás,
szakad ki belőled sóhajod.
Újra és újra megszületsz.

S mikor elcsitulsz,
lágyan takar be karom.
...mert így akarom...