"Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy reges bambusznd, hogy a lt t tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lnynek nyitott ajtin s ablakain t a ltezs akadlytalanul t tudjon hatolni – gy, hogy senkit ne talljon odabenn. A szelek fjnak: lnyed egyik ablakn be, a msikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az ressg a lehet legtkletesebb boldogsg." G.I Gurdjieff
Fldobban kt nagy l
Kopp kopp kopp nyolc patk
Nyolc patk, kopp kopp kopp
Csndzsbl hangot lop
Sztml hangerd
Csinglingling szncseng
Szncseng csinglingling
Tl bln tvol ring
A legszebb ajndk, egy gyermek csillog szeme!
Legyen ma minden gyermek szeme az,
s legyenek jra gyemekek a felnttek!
Tlap itt van,
H a subja,
Jg a cipõje,
Leng a szaklla,
Zsk, zsk, teli zsk,
Piros alma, aranyg.
Kt szarvas hzta
Szn reptette,
Gmblyû zskjt
Szz fele vitte.
Zsk, zsk, teli zsk,
Piros alma, aranyg
(gyermekdal)
Grimm:
AZ ERDEI HZIK
Rengeteg nagy erdõ szln lt kis kunyhjban a favg a felesgvel meg a hrom lnyval.
Egy reggel, mikor munkba indult, azt mondta a felesgnek:
- Egsz napra odamaradok, klnben nem tudok vgezni a sok dologgal. Az ebdemet majd kldd utnam a legnagyobb lnyunkkal. Hogy el ne tvedjen viszek magammal egy zacsk klest s elszrom az ton.
Mikor a nap delelõre rt, a legnagyobbik lny elindult az erdõbe az ebddel. De hamarosan eltvedt, nem tallta az utat mert a verebek, rigk, cinkk s pintyek akkorra mr rgen flcsipegettk a klest, amit az desapja elhintett. Csak gy tallomra ment tovbb, mindig beljebb s beljebb, mg a nap le nem szllt, s meg nem jtt az jszaka.
A fk lombja nygni kezdett, a sttben baglyok huhogtak, s a bokrok mintha panaszosan shajtoztak volna. A lnyt elfogta a flelem; megllt, s azon tprengett, hov bjjk, merre menekljn.
Akkor valami fnyessg csillant meg a tvolban a fk kzt.
"Ott emberek laknak, majd csak adnak szllst jszakra" - gondolta a lny, s elindult a vilgossg fel. Nemsokra egy hzhoz rt, annak az ablaka vilgtott.
Megzrgette a kiskaput. Egy nyers hang kiltott ki:
- Kerlj beljebb!
A lny flment a stt falpcsõn, s bekopogtatott az ajtn.
- Csak tessk! - hallatszott ismt ugyanaz a hang.
Benyitott. Odabent egy deres haj, vnsges vn ember lt az asztalnl. Arct kezbe temette, fehr szaklla a fldet verte A kemencepadkn pedig hrom llat pihent: egy tyk, egy kakas meg egy tarka tehn.
A lny elpanaszolta, hogyan jrt s jjeli szllst krt.
A vnember figyelemmel vgighallgatta, aztn a kemence fel fordult.
Tykocskm,
kakaskm,
s te, tarka tehnke:
mit szltok a beszdre?
Az llatok azt mondtk r, hogy:
- Dukk!
S ez nyilvn azt jelentette, hogy "mi ugyan nem bnjuk", mert az reg azt mondta:
- Van itt elesg bõsggel, bussan. Eredj a tûzhelyhez; fõzz neknk vacsort.
Kint a konyhn a lny tallt-mindent, ami kellett. J vacsort ksztett, de az llatokra nem gondolt. Fltette a tlat az asztalra, lelt az õsz regember mell, s addig evett mg jl nem lakott.
Mikor jllakott, azt mondta:
- Fradt vagyok, lefekdnk, jt aludnk. Hol tallok gyat?
Erre az llatok elkezdtk a padkn:
Ettl, ittl, jllaktl;
neknk bezzeg nem adtl!
Most aztn magad lssad,
hogyan tltd jszakdat!
Az reg pedig azt felelte neki:
- Eredj fel a lpcsõn, ott a kamrban tallsz kt gyat, vesd meg õket szpen, hzz tiszta lepedõt, n is megyek mindjrt lefekdni.
A lny flment, sietve meggyazott, s tstnt lefekdt, meg sem vrta az reget. Az nemsokra flcammogott a szobba, krljrtatta benne a lmpja fnyt, rvilgtott a lnyra is, de az meg sem mozdult, aludt, mint a bunda. Az regember megcsvlta a fejt, aztn kinyitott egy csapajtt, s lesllyesztette a lnyt a pincbe.
Ksõ este hazatrt a favg, mondja a felesgnek:
- Hallod-e, asszony, igazn nem szp tõled, hogy egsz nap hezni hagytl!
- Mr hogy hagytalak volna! Kikldtem n idejben az ebdedet, de az a haszontalan lny vagy eltvedt, vagy elcsavargott, No, majd holnap kifaggatom, ha hazavetõdik!
Msnap a favg megint hajnal elõtt kelt.
- Megint sok a munkm, megint nem rek r hazajnni ebdre; kldd ki utnam az ennivalt a kzpsõ lnyunkkal - mondta. - Hogy gy ne jrjon, mint a nnje, viszek magammal egy zacsk lencst, s elszrom az ton; a lencse nagyobb, mint a kles, azt jobban megltja, nem fog eltvedni.
Dlben a kzpsõ lny is elindult ht az ebddel. Hanem a lencsnek nyoma sem volt mr; mind egy szemig flcsipegettk az erdei madarak . A lny ide-oda bolyongott az erdõben, s estre õ is odart a kis hzhoz. Bezrgetett, enni krt, szllst krt, akrcsak tegnap a nnje.
A fehr szakllas reg megint csak az llataitl krt tancsot:
Tykocskm,
kakaskm,
s te, tarka tehnke:
mit szltok a beszdre?
Az llatok ezttal is csak mondtak, hogy:
- Dukk!
s minden gy trtnt, mint tegnap. A lny j vacsort fõztt, el is klttte az reggel, de az llatokra gyet sem vetett. Vacsora utn stott egy nagyot, s az gya felõl krdezõskdtt.
Az llatok pedig rkezdtk:
Ettl, ittl, jllaktl;
neknk bezzeg nem adtl!
Most aztn magad lssad,
hogyan tltd jszakdat!
A lny flment a kamrba, megvetette az gyat, lefekdt s elaludt. Az reg utna ballagott, most is megcsvlta a fejt, aztn Iesllyesztette a pincbe.
Harmadnap hajnalban azt mondta a favg a felesgnek:
- Ha megjnne is kzben a msik kt lnyunk, azrt csak a legkisebbikkel kldd utnam az ebdet. Az mindig j s engedelmes gyerek volt, most is az igaz ton fog maradni, nem kdorog el, mint a kt nnje!
- Azt akarod, hogy a legkedvesebb gyermekemet is elvesztsem? - sopnkodott az asszony.
- Sose aggdjl - nyugtatta meg az ura. - Okos, eszes kislny az, nem fog eltvedni. Aztn meg ma egy zacsk borst viszek magammal, azt hintem el. A bors nagyobb, mint lencse, annak nyomn biztosan eltall hozzm.
Dlben a lnyka karjra vette a kosrkt, elksznt az desanyjtl, s elindult. Hanem akkorra a bors mr rges-rgen a vadgalambok begyben volt! A lnyka nem tudta, merre menjen, hova trjen. Egyre azon emsztõdtt, mennyire hezik szegny desapja, s mennyire aggdik majd az desanyja, ha nem r haza idejben. Re is rsttedett, õ is megpillantotta az erdei hz ablakban a vilgossgot, õ is bekopogtatott; s megkrdezte szpen, kaphatna-e szllst jszakra.
Az reg az llataihoz fordult:
Tykocskm,
kakaskm,
s te, tarka tehnke:
mit szltok a beszdre?
Azok azt szltk, hogy:
- Dukk!
A lnyka odament a kemencepadkhoz, megsimogatta a tykocskt, vgigcirgatta a kakaskt, a tehnknek megvakarta a kt szarva kzt a fejt.
Az reg kikldte a konyhba, hogy ksztsen vacsort. A lny megfõzte az telt, fltlalta az regnek az asztalra, de maga nem lt le.
- Ht te nem eszel? - krdezte az reg.
- Hogyne - felelte a lny -, n jllakjam, ezek a szegny jszgok meg semmit se kapjanak? Van odakint elesg bõsggel, bussan, elõbb elltom õket!
Hozott egy szakajt rpt, azt kiszrta a tykocsknak meg a kakasknak; aztn a tehnknek is hozott egy l illatos sznt.
- Egyetek, kedves jszgok - mondta -, aztn ha megszomjaztatok, igyatok is!
Azzal elbk tett egy vdr friss vizet. A tykocska meg a kakaska felrppent a vdr szlre, belemrtotta a csõrt a vzbe, aztn magasba tartotta a fejecskjt, mr ahogyan a madarak szoktk, ha isznak. Jkort hzott a tarka szõrû tehnke is.
Mikor az llatok jllaktak, a lnyka is asztalhoz lt, s megette, amit az reg hagyott neki. A tykocska meg a kakaska a szrnya al dugta a fejt, s a tehnke is elaludt.
- Nem trhetnnk mi is nyugovra? - krdezte a lnyka.
Az reg az llatokhoz fordult:
Tykocskm,
kakaskm,
s te, tarka tehnke:
mit szltok a beszdre?
A lnyka felment a kamrba, felrzta a prnkat, felhzta s megvetette az gyakat, aztn lelt a szkre, s vrta az regembert. Az csakhamar be is lpett, s lefekdt az egyik gyba; hossz fehr szaklla lert a lbig. A lnyka a msik gyba fekdt s elaludt.
Bkessgben pihent jflig; hanem akkor olyan nyugtalansg lett a hzban, hogy flbredt. A sarokbl zirregs-zurrogs hallatszott, az ajt kivgdott, s nekicsapdott a falnak, a lpcsõ dbrgtt, mintha leszakadna, s vgl olyan robaj tmadt, mintha az egsz tetõ leomolnk.
A lnyka elõszr megijedt, de mert semmi baj nem rte, s a hz is elcsendesedett, csakhamar jra lomba merlt.
Hajnalban, ahogy a nap flkelt, kinyitotta õ is a szemt; ht mit ltott, uramfia! Egy nagy teremben fekdt, s krltte kirlyi pompa csillogott. A zld selyemkrpitos falakon aranyvirgok virultak. Agya elefntcsontbl volt, fltte vrs brsonymennyezet, odbb meg a szken egy pr gyngys topnka dszelgett.
A lnyka azt hitte, lmodik. Fnyes ezstcsengõcskt ltott az jjeliszekrnyn, de azt is csak lomnak gondolta; kinylt rte, flemelte, hogy vajon igazi-e. A csengõ megcsendlt, s abban a pillanatban hrom dszes ltzetû szolga lpett a lny gyhoz.
- Mit parancsolsz, kedves rnõnk?
A lny nem rtette a dolgot; megijedt, hogy taln ksõ van, s az reg mr flkelt.
- Jaj, tstnt flkelek - kiltotta -, megfõzm a reggelit, s elltom a tykocskt, kakaskt, tehnkt!
- Sose fradj! - hallatszott akkor egy hang, s egy gynyrûsges ifj lpett a terembe. - Kirly fia vagyok, s ezennel megkrem a kezedet. Egy gonosz boszorka eltkozott: vnsges vn, õsz emberknt kellett az erdõben lnem, s nem maradhatott velem senki ms, csak a hrom leghûsgesebb szolgm, az egyik kakas, a msik tyk, a harmadik tehn alakjban. s mindaddig szlt a varzslat, mg egy olyan derk, jlelkû leny nem tved hozznk, aki nemcsak az emberrel trõdik, hanem az llatokkal is. Te voltl ez a lny, s ma jflkor megvltottl minket a varzslattl. Az erdei hzik is visszavltozott az n kirlyi palotmm.
A lenyka kezt nyjtotta a kirlyfinak, az pedig elkldte hrom hû szolgjt, hvjk el a lakodalomba a szegny favgt meg a felesgt is.
- Ht a kt nnmet nem hvjuk el? - krdezte a menyasszony.
- Nem - felelte a kirlyfi -, azokat bntetsbõl a pincbe csuktam, s holnap reggel kikldm õket az erdõbe egy szngetõhz. Addig fognak szolglni nla, mg meg nem javulnak, s meg nem tanuljk, hogy a szegny llatokat sem szabad hen hagyni.