Október 23.

....Csendben ünneplek.....

….........mert számomra az ünnep szent. Nem harsány és nem a minden áron bizonyítandó, hogy számomra az. Csak csendben, halkan emlékezem. 1956-ban öt éves voltam, gyerek. Egy kép maradt meg bennem élesen, ahogyan anyai nagymamám belép a szobába és sírva mondja édesanyámnak, „háború lesz, megint háború” és ötévesen is éreztem, hogy ez valami rententően rossz. Átsugárzott mindenen a félelem! Én is elkezdtem félni. Nagyon-nagyon félni.

Ma már értem, hogy a kétségbeesés, a fájdalom, a félelem miért volt akkora, akkor a családomon belül. Nagymamámnak öt gyermeke volt, ebből három fiú, és ott volt nagyapám, aki nagyon sokáig volt távol a frontokon. A háborúnak éppen, hogy csak vége, csak tíz év telt el a második világháború óta. Ez nagyon rövid idő a borzalmak után. Nagy volt a szegénység, de együtt lehetett a család. Féltették a szabadságot, az együttlétet, a mindennapi apró kis örömöt, még akkor is, ha annak nagy ára volt. Távol tartották magukat mindentől, amitől csak lehetett. Nem akartak mást, csak békét. Békében, tisztességben élni egészségesen..................

Ma már tudom azt is, arról az időszakról nehéz igazságot tenni, s pláne ott, ahol ennyi idő elteltével sincs megbocsájtás. Nem egymásért, együtt, hanem egyéni sérelmekért keresik az emberek a maguk igazságát, és önmaguk lelki békéjét. Pedig a béke és az igazság is bennük van, és mindenki megtalálhatja, ha tud megbocsájtani. Ha megpróbálná megérteni, hogy

„A megbocsátás az az illat, amelyet az ibolya hint arra cipőre, ami őt eltaposta.”

…...........mert az ünnep, akkor lehet ünnep, ha tudjuk, s átérezzük saját, és a mások által elkövetett hibát, s ha megtudunk bocsájtani.

Ma mindenáron csak a hibákra az ellenünk elkövetett igazságtalanságokra akarunk emlékezni, s közben elfelejtjük, hogy mi volt a célunk, akkor:

A SZABADSÁG, aminek az átélése pont olyan, mint a megbocsájtás illata!

Ma van a köztársaság kikiálltásának 22. évfordulója is. 1989. október 23.-án ezzel mindenki egyet is értett, akkor. Méltóképpen kellene együtt ünnepelnünk, ahogyan azt akkor tettük.

Ez országunk életében a 3. ilyen alkalom volt, talán mert „három a magyar igazság” és ezt nem kéne elrontanunk.

„Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész

1.Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.

2.És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.

3.És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.

4.A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

5.Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

6.Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

7.Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

8.A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.

9.Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:

10.De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.

11.Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.

12.Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.

13.Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.”

Ezen az ünnepen csendben és méltósággal maradjunk ennyiben!