EmmusLapja

  "Az embernek olyannak kellene lennie, mint egy üreges bambusznád, hogy a lét át tudjon hatolni rajta. Olyannak kellene lennie, mint egy puha, szivacsos rongy, hogy lényének nyitott ajtóin és ablakain át a létezés akadálytalanul át tudjon hatolni – úgy, hogy senkit ne találjon odabenn.  A szelek fújnak: lényed egyik ablakán be, a másikon ki. Odabenn pedig senki sincs. Ez az üresség a lehető legtökéletesebb boldogság." G.I Gurdjieff

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Rólam
 
Munkáim
 
Kapcsolat
 
Paulo Coelho

 

Paulo Coelho

Site: 

Blog:

Video:

 
Nyítólap
 
Kedvenc városaim
 
Kedvenc filmek
 
Kedvenc mesék
 
Klasszikus költők
 
Írók, akiket kedvelek
 
Barátok
 
Videók
 
Előadók
 
Érdeklődési köröm
 
Szavakban
 
Ti írtátok
 
Ünnepek
 
Írj vagy szólj hozzá
 
Most éppen ezt olvasom
Ouspensky:
Egy ismeretlen tanítás töredékei
 
 
 

„Az igazi harcot nem egy másik emberrel

vagy eseménnyel, hanem saját  elmeműködéseddel,

a sok „én”-nel kell megvívnod.”

 

 
A világ dolgai
 
Gyöngyszemek, ritkaságok

Ez valóban egy igazi gyöngyszem! Demjén Ferenc egyik ritkán hallható dala!

Hallgasd meg:  Ki szívét osztja szét.

Látogass el a Demjén Ferenc honlapra és keresd a dalok között!

 
Hallgasd

 
     
 
Friss hírek a nagyvilágból

 

 
Kezdjük nálam

 

 
Legyek a kedvenceid között

    Tégy a kedvenc lapjaid közé! Katt ide!

 
Most jelen vannak
látotagó olvassa a lapot.
 
A nap vicce

 

 

 
Kedvenc linkjeim
 
Baráti linkek
 
Hírdes itt
 
Versek, novellák linkekben

 Tudástár

Hangos versek

 

Megzenésített versek 

 
Klikk; és már keresheted is
 
Könyvkereső
Keresés a MEK-ben:
 
GPR.hu
Google PageRank
 
Eddigi látogatóim
Indulás: 2004-02-28
 
Harc a Spam ellen

Harcolj a spam ellen! Katt ide!

mywot573781aa4eb146d9cf9b.html

 
Frissítés
 
Időjárás

Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.

 
Startlap

Add a Startlaphoz

 

 
Statisztika
 
 
 
 
  
 
Statisztika 2008

websas.hu

last visitor
last 10 visitors
last 50 visitors
last 100 visitors
Geo-locate your visitors with www.web-stat.com [ server 5 ]
Location of last 100 visitors to www.gportal.hu/portal/emmuslapja/
 
Számláló 2008
website counter

 
Térképes statisztika
ip-location
 
Régi Vendégkönyvem
2014.04.03. 08:11 Idézet
kkk

Kedves Emmus!

Szép az oldalak!Gratula!KKK


2009.12.19. 13:44 Idézet
Dórii

Szia Emmus!

Emlékszel a 4.c osztály honlapjára? Amúgy egyre jobb lesz az oldalad! Gratulálok!

U.i.: osztály honlapjának címe: www.4-c-szechenyi.gportal.hu


2009.07.11. 11:19 Idézet
Nadine

Szia kérlek nézbe,köszönöm.

 

http://www.nadine-oldala.gportal.hu/


2009.04.27. 18:06 Idézet

Szeretettel ajánlom költőtársam, Balázs László lírai verseit:

www.balazslaszlo.iweb.hu

Üdvözlettel: Szyl


2009.01.27. 08:32 Idézet

Szia!

Nagyon jó és tartalmas a honlapod!

http://dufkacsalad.gportal.hu/


2008.12.30. 23:18 Idézet
Kéklaguna

Újévi  köszöntő

Hamarosan éjfélt üt az óra,
gyorsan gondolj  az elmúlt 12 hóra,
töröld  emlékeidb
ől a rosszat,
s koccints egy sokkal jobbra!

Sül már a malac,f
ő a lencse,
a bend
őnkbe jöhet a sok kaja-pia,
ett
ől lesz szerencsés az új évben,
emberek apraja-nagyja.

Virradjon hát Rád is szebb nap,
köszöntsön sokkal szebb év,
otthonodba költözzön jobb lét,
lelkedbe nyugalom,
szívedbe boldogság és béke..
..ezt kívánom Néked az Új Évre!
                                                  (Kéklaguna/ Icus)

Boldog Új Évet Kívánunk!

Szeretettel,Kéklaguna & Westbejbe


2008.12.23. 22:13 Idézet
Kékecske / Icus

„Ajkam néma..szemem ragyog,
Lelkem békés –nyugodt.
A Szeretet Ünnepe,
Mindenki számára nyitott!”

                                        Kéklaguna

Drága Emmus!

Áldott Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!
Icus &Kriszta.(Lányom)


2008.08.20. 09:43 Idézet



Drága Emmus!

Nagyon szépen köszönöm a
Névnapi köszöntőt!
Sajnos olyan ritkán jutok el a válaszig,látom hogy az MSN oldalon is mindig kapok szépeket és jókívánságokat,köszönöm azokat is.
Szeretettel ölellek,Kékecske Icus.


2008.03.29. 21:31 Idézet


2008.03.22. 12:09 Idézet

Szia Drága Emmus!

Áldott csendes nyugodt Békés Húsvéti Ünnepet Kívánok!
Szeretettel,
Kékecske,Icus.


2008.03.21. 22:56 Idézet

Csókolom!

Nagyon tetszik a honlapja! Gratulálok!

Dórika

 

http://www.gportal.hu/portal/4-c-szechenyi


2008.03.09. 13:56 Idézet


2008.02.28. 18:45 Idézet

Tavaszhoz

Itt a kikelet,már a
madár sem didereg.
Öltöznek a fák a bokrok,
válts színt Te is,ne légy konok!

Reggel világosra ébredsz,
csak az álmosságtól
homályos a léted.
Ébredj!

Itt a tavasz,
ma elő jő a ravasz.
Tyúkodra feni fogát,
ekkor lásd el a baját.

Menj ki a rétre
vár a virág,
Ma  a napsugár is
Néked kiált..

Ne habozz,inkább borozz!
sétálj dalolva,
Hisz a madár sem mindig ül
a trónra.

Jönnek a fecskék,gólyák
lehet Hozzád is betér.
Fogadd tiszta kéménnyel,
Ne nézz most a pénz fényével.

Egy szónak is száz a vége,
legyél ma Te a tavasz köszöntője.
Friss élet új világ,tárul Eléd
ha leszáll ma az éj..


Szia Drága Emmus!

Elhoztam kicsinyke tavaszt váró versem.
Újulj meg Te is,friss erővel köszöntsd,
ha nem a tavaszt,akkor Önmagad.

Elhoztam új oldalam buttonját is.
(Kérlek linkeld be,Nekem nem sikerült
belinkelve beillesztenem,
  www.gportal.hu/portal/icu64)
Szeretettel várlak majd ott is.
Gyönyörű hétvégét kivánok.
Szeretettel,
Icus,(Kéklaguna,Kékecske)


2008.02.16. 20:06 Idézet

Köszönöm ezeket a gyönyörű gondolatokat és gratulálok a sorokba szedéséhez!

Emmus         


2008.02.16. 14:15 Idézet

Szia Drága Emmus!

Jöttem gyönyörű hétvégét és
Szép napokat kívánni,
S elhoztam egy Barátom kérésére írt versem.
Fogadd szeretettel,
Szeretettel ölellek,Kéklaguna Icus.

Végtelen fájdalom.

Sétálok a végtelen tisztáson..
Keresem kutatom
Emlékeitek örökké
Szívemben hordozom.

Eszembe jutnak a régi szép évek
Melyek ma már fényévnyinek tűnnek.
Marcangol a bánat,testem-lelkem
Sajog,ha Rátok gondolok.

Mért hagytatok magamra?
Örökké csak erre gondolok.
Nélkületek
Oly elveszett vagyok.

Nem is értem,hogyan telnek napjaim,
Szívem vérző sebei
Lelkem sajgó fájdalmai
Mind értetek kiáltanak.

Oly fájdalmas napok ezek,
Az itt hagyott űr csak tátong
Nélkületek az életem
Már csak egy soha nem múló fájdalom.

Magamba roskadok
A tisztás végén egy padon,
Arcom tenyerembe temetem,
Ne lássa más ködfátyolos bánatom.

Gyertyát gyújtok, elmondok egy imát
Kiket legjobban szerettem,várnak Rám odaát..
..de még nem mehetek,hisz az Úrnak
Szüksége van itt,még Rám.


2008.02.02. 14:31 Idézet
 

 

Szia Drága Emmus!

El
ő
ször is
bocsánatot kérek,a múltkor töröltem az msn tárhelyem,ezért nem találtál ott.Már újra van.Én  kicsit ritkábban tudok jönni.
De mindig szeretettel gondolok a Barátaimra.
Gyönyör
ű
szép hétvégét Kívánok.
Millió szeretetpuszi.
Kékecske(Kéklaguna) Icus
.


2008.01.05. 19:41 Idézet

Mámoros éjszaka volt

Leszállt az est,
hó borított be mindent.
Hatalmas fénypompában
megpillantottalak Téged.

Kicsiny szobád ablakán
beszűrődőtt a hold sután.
Forró vágyaimtól
Hullámzott a tér.

Egymás karjaiba fonódva
teljesült a vágy,
mely talán csak a mámor
s nem az Ámor szele volt.

Békésen megpihenve
karjaidban ébredtem,
s hajtott a vágy..
..ébredj Te is Kedvesem.

Másnap újra Ránk virradt a hajnal,
már nem egymás karjaiban,
felépült az óriás válaszfal,
melyet egy régi szerelem takar.

Éber álmomból felocsúdva,
már a búcsú is meg volt.
Te lenn ..Én fenn..
..egy kézmozdulat volt a jel.

Várom újra el jő e a pillanat
melyben karjaidban ér a pirkadat.
átölel e még két karod,
csókol e még szád,
vagy marad ez egy szép emlék?



Szia Drága Emi!

Elhoztam Neked,ma írt versem.
Fogadd szeretettel.
Nagyon szép hétvégét kívánok.
Szeretettel,Kéklaguna.

 


2007.12.27. 11:14 Idézet
Szia! Egész jó az oldalad. Nekem kicsit sok az adat, de biztos van olyan aki végig is olvassa mindet ebben a rohanó világban! ;) Csak így tovább! Üdv: Graffy

2007.07.27. 22:08 Idézet

Szia Emmus!

Nagyon sok időt lehet itt eltölteni sok-sok hasznos és lélekemelő (lélekfrissítő) táplálékot ízlelgetve. Gratulálok és örülök az általad felfedezett világhoz, amibe egy kicsit bepillanthatok én is és még nagyon sokan. Visszajárunk! Üdvözlet Neked és Janónak! Hennlaci


2007.07.23. 10:26 Idézet
!!  KaTT IdE !!  <<--- Egy igazán cuki,szerelmes oldal!!! NéZZ Be! Nem bánod +! Hidd el!

[29-10] [9-1]

 
Üdvözlő


" Amíg csak a roppant tér fennáll,

a Föld élőlényt hord a hátán,

addig legyek én is itt,

enyhíteni a világ baján."


 

 
Naptár


 
Névnapok

 Boldog Névnapot!

 


Küldj egy képeslapot!

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2009.11.22. 18:20
2009.03.31. 22:25
2009.02.02. 23:29
2008.12.18. 22:51
Friss hozzászólások
 
Pontosan

 
A nap képe

 

 

"Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától

kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset.

Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan

bölcsességet, mely a szomorú napokban vígasztalja,

a nehéz helyzetekben bárorítja,

a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.

A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.

Egyetlen szót vésett bele:

ELMÚLIK "

 

 
Idézetek
 
Mai idézet

 

„ ha önmagadhoz hű maradsz:
- hű énhozzám is ;
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.”

/Váci Mihály/

 
Az oldal aranyköpése
 
LOL

 

 

 

Csak light-osan 

 

 

 Erre mondják: "A vérében van" 

 

 
Keress pénzt

Keresd Magad Degeszre - Ebből Te sem maradhatsz ki!

 
Google
 
Google AdSense

Google
 
 

tutoliar.hu

mert a tudás mindenkié

Nagyon szuper segítő oldal!!!

Fordítsd le; érthetőbb lesz!
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Háttérzene
 
Érdekes és hasznos oldalak

 

 

Magyar Honlap Linkek    

 

 

 

 
Ide hivatkoznak
 
Gmail Postafiók
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
googleellenörző

http://emmuslapja.gportal.hu

google-site-verification: google6820f5ccd9168097.html

 

Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints    *****    Blog, Videojátékok, Szórakozás, Technika! Call of Duty: WWII és sok más!    *****    Légy te is egy Új Márka Elsõ tagjai között ahol Azonnali 28%haszonhoz juthatsz!Részletek:huncalifeandme@gmail.com    *****    Nyerj akár 1 millió forint értékû bitcoint. A játék ingyenes.    *****    Tudtátok, hogy a Csiga-biga gyerekdalban eredetileg szó sincs tûzrõl?    *****    LEGYÉL FARMASI TANÁCSADÓ VAGY VEZETÕ! OTTHONI MUNKA, MAGAS KERESETI LEHETÕSÉGGEL! HA MOST CSATLAKOZOL, MÉG NYERHETSZ IS!    *****    Mi mennyi 2018 - Árak, változások 2018 - minimálbér, családi pótlék, adókedvezmények 2018    *****    Légy te is a Farmasi csapaom tagja!!!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    A Dynasty és a TVD 8.évadából megismert színésznõ, Nathalie Kelley elsõ hazai rajongói lapja. KATT! KATT! KATT!    *****    WISE-VOGUE | SZISSZ ÉS KLAU BEAUTY-FASHION BLOGJA TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA // WISE-VOGUE    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Karácsonyra AJÁNDÉKOZZ szeretteidnek, barátaidnak SZEMÉLYRE SZÓLÓ HOROSZKÓP ELEMZÉST 3 ÉVES ELÕREJELZÉSSEL!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Születési horoszkóp + 3 év elõrejelzés + Felszálló holdcsomópont,Chiron, Lilith 2000 Ft. + ingyenes konzultáció. Most!    *****    Szerinted melyik könyvet kellene elolvasnom? Melyik film érdemes arra, hogy megnézzem? - Mementoim.Blogspot.hu    *****    Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok - Exkluzív Karácsonyi Ajándékok