Nézem az arcod, ahogy csendben alszol.

Ahogy a ráncaid békésen nyújtóznak.

Lassan harminc éve, hogy végleg az enyém vagy.

Idővel szépen megöregedtünk.

Te rögtön mondanád,

Nem úgy van az.........

Tudom lélekben most is velem vagy.

Mint ahogy mindig amikor az erőm elhagy.

És amikor erőt és megoldást adsz, mosolyogva

Nem úgy van az..........

Mennyit korholtalak, mikor még csiszolódtunk.

Mennyit hisztiztem, sírtam amikor kínlódtunk.

Hányszor megfordult fejemben, talán jobb lenne nélkülem.

De Te csak csendesen motyogtad

Nem úgy van az.......

Aztán az élet próbára tett minket.

Nem győztük rendezni, s látod míly szép lett.

Csak csendesen mosolygunk, gondokat hátra.

Hisz itt van már minden, ami embernek álma.

Miénk az élet legszebb ajándéka............

S ha célunk már nem lesz, s már nehezen mozgunk.

Ülve a kandallónál kezem-kezedben tartva,

Halkan súgom, látod az alkonyt?

S Te mosolyogva, szerényen:

Minden ami volt s lesz, megérte.

S én csodával telve rád nézek.

Hol maradt a mondat!

Nevetve mondjuk egyszerre,

Nem úgy van az.........