Ülök az ágy mellett

Ő már mélyen alszik.

Homlokán lázkönnyek

Belülről az élet haragszik.

Látom az arcát, míly csoda szép!

Kreol kis bőrén a mosolyt várom én.

Csillogó szemekkel, amint jön, fut elém.

Anyának hív, bár csak négy éve az enyém.

Másodikba járt, mikor az élet félre zárta.

Elvette az anyját, így lett hát félárva.

Apjának nem kell, jöhet hát a gyámja.

Így került e csendes gyermektelen házba.

Hogy felvidított, milyen más lett éltünk.

Zsibongó nevetés lett a fizetségünk.

Ugye anya segítsz? Nem leszek már árva.

Jó leszek meglátod, csak ne kerüljek árvaházba.

Amíg a sorját jártuk a bürokráciának,

Naponta mehettünk az zárt árvaházba.

Vittük a játékot, gyümölcsöt, hogy lássa.

Nem kell félni attól, nem lesz mindig árva.

Sok-sok segítőnek, szívnek és barátnak

Napjaink úgy telnek, mint egy megszokott családba.

Néha küszködve, ki a fene bánja.

Oly sokszor nevetve, örülve egymásnak.

Most nyugodt és boldog, bár magas a láza.

De a biztonság itt van már,

Ide ült az ágyra.