Anna

�rta: Horv�th Emma

            Anna egy csendes d�lalf�ldi kisv�ros sz�l�tte. Tal�n ez volt az oka annak, hogy ritk�n lehetett kihozni a sodr�b�l. Gyerekkor�ban a csal�di f�szek mindig nyugalmat �rasztott. Nem csak n�luk, az eg�sz v�rosra ez volt jellemz�. Kor�n kel�, kor�n fekv�, dolgos, szorgos kis v�ros volt. Nem csoda, hiszen hajnalban m�r a f�ldeken szorgoskodott aki csak �lt �s mozgott. Mez�v�ros, m�g ma is az. N�ha mikor egy-egy alkalommal megl�togatja sz�l�v�ros�t, mindig valami megmagyar�zhatatlan nyugalom sz�llja meg. Fel-fel villan egy-egy gyerekkori eml�k. Ez itt az iskol�m, idej�rtunk vas�rnap d�lut�n fagyizni. Itt botlottam meg a j�rdaszeg�lyben. Itt kergettek meg a fi�k. Ez itt az �vod�m, �s idej�rtunk bev�s�rolni. Eml�kek, de valami megmagyar�zhatatlan, kifejezhetetlen �rz�s olyan maiv� tett mindent. Mindig ott maradt, m�lyen a lelk�ben,  minden apr�, pici, szinte jelent�ktelen kis eml�k. Arcok j�ttek szembe, ismer�s�k, melyekr�l m�r nem is tudta, kit �s honnan ismer.

            A temet�be igyekezett, megl�togatni r�gen elvesztett nagysz�leit, hozz�tartoz�it. A katolikusba �s a reform�tusba is. Egyik anyai r�szr�l, m�sik apair�l! Apai �gr�l m�g egy harmadikba is el kellett m�g mennie, ami szint�n reform�tus. K�t vall�s tal�lkozott n�luk �s �lt egy�tt a csal�dban. Kar�csonykor, el�bb a katolikusba, majd a reform�tus templomba mentek. Micsoda felejthetetlen eml�kek lettek.  �s micsoda telek voltak akkor. Szinte minden kar�csonykor h� esett. �ri�si s�r� nagy pelyhekben. �lvezett volt az utc�ra menni. Persze gyerekk�nt, mert akkor m�g nem jelentett m�st, csak j�t�kot, hanc�roz�st a h�ban, sz�nk�z�st, cs�szk�l�st. �s n�zni, figyelni, ahogyan fentr�l nagy pelyhekben esik szakadatlanul. Mindig nagyra t�totta a sz�j�t, hogy essen bel� a h�! Gy�ny�r� volt, tiszta, �s minden h�feh�r. Valahogy az emberek lelke is azz� v�lt. Mindenki a templomba igyekezett a kar�csonyi mis�kre. Nekik mindig kett� is jutott. Nevetve, �nfeledten, semmivel nem t�r�dve szaladg�ltak, hol el�re, hol h�tra hagyva sz�leiket, nagysz�leiket. Alig v�rt�k, hogy elmondhass�k a „Miaty�nkat” �s m�r fordultak is volna vissza, hiszen addigra m�r otthon, megj�tt a J�zuska! De v�gig kellett v�rni a mis�ket, fegyelmezetten, csendben. A h�ga volt az elevenebb, a huncutabb. Mindig kital�lt valamit, ami mindkett�j�ket megkacagtatta. Most szomor�s�g �lt a sz�v�re; m�r � sem �l, kor�n ment el alig h�sz�vesen. Egy k�nnycsepp g�rd�lt v�gig az arc�n, amit megtal�lt egy elt�vedt napsug�r. Mintha h�ga kacaj�tt hallotta volna a messzes�gb�l, azt az ismer�st, azt a huncutot. Egy gondolat suhant �t fej�ben: - ne s�rj �n m�r j� helyen vagyok - ! 

M�r esteledett, szapor�zni kezdte l�pteit. Kis id� m�lt�n m�r el is �rte a vaskaput. Itt kellett bemenni a katolikusok temet�j�be. Kint gyerty�t, gyuf�t, t�r�km�zet �s sokf�le �dess�get �rultak! Micsoda fens�ges �zek! M�r �jra mosolygott, mert esz�be jutott, ahogy ott �gaskodtak hugival a pult el�tt, meresztgetve szem�ket, hogy mit is kapnak, mit vesznek meg nekik sz�leik. M�g sokan v�s�roltak itt �s j�ttek, mentek az emberek, halottak napja volt! Ilyenkor megsz�p�lnek a temet�k. Minden csupa vir�g. M�csesek �gnek, pislogva, fell�ngolva, mint ezernyi, meg ezernyi szentj�nosbog�r. M�g gyerekk�nt t�n�d�tt el n�ha ezen, k�t fog�cska k�z�tt, vajon t�nyleg szemek lehetnek ezek s egy m�sik vil�gb�l �gy n�zhetnek le r�nk!  N�ha meg is k�rdezte: - Anya l�tnak �k minket? – Anya mosolygott – Persze hogy l�tnak, l�tod ott a nagyap�d – mutatott r� az egyik gyertyaf�nyre - azt �zeni l�gy j�, �s nagyon vid�m! Az lett, mindig az lett, �s olyan term�szetess� v�lt, hogy akik elmentek, nem haltak meg, nem vesz�tett�k el �ket, csak v�gleg l�thatatlanok lettek. Anya mindig elmondta, mit �zennek oda�tr�l! Mit szeretn�nek, ha megtenn�nk. Volt, m�r sokkal k�s�bb, amikor m�sik v�rosba k�lt�z�tt a csal�d, hogy any�nak nem volt lehet�s�ge haza utazni �s otthon a lak�sban gy�jtott gyerty�kat, hogy megh�vja �ket egy kis eml�kez�sre! Egyszer majdnem felgy�jtotta a lak�st, mert annyira elfoglalt�k a gondolatai, no meg eb�det is f�zni kezdett, hogy teljesen elfeledkezett a gyerty�kr�l. Csonkig �gtek! Csonkig?! M�r a ter�t� is l�ngba fogott. Szerencs�re oda�tr�l esz�be juttatt�k. �sz n�lk�l rohant gyerty�t, s ter�t�t oltani. Eml�kezetes eml�kez�s volt.  Megint mosolygott.

A s�rhoz �rt, itt nyugszik nagyanyja, nagyapja, nagyb�tya, annak kor�n elvesztett p�r h�napos fia, �s anyai nagyn�nj�nek a f�rje. �t nemr�gen vesztett�k el. Mosolygott: nem elvesztett�k csak l�thatatlann� v�lt! Itt �lltak most mind, a s�r k�r�l. Kicsit el�re ny�jtotta kez�t, mintha kezet fogna; a mama volt. - K�sz�n�m Annusk�m, k�sz�n�m!-. Mindig ezt mondta, amikor tal�lkoztak hossz�, hossz� id� ut�n. Nagyapa biccentett, meg kacsintott egyet! - J�l van kis unok�m, j�l van, semmi baj.-. Nagyb�ty�nak pedig, aki a keresztapja is volt, gy�ny�r� k�k szeme mosolygott! - Szia Annusk�m, szia. - Csod�lkozott kicsit ezen, hiszen eg�sz �let�ben, mi�ta az esz�t tudja a nagyb�tyja vak volt. Sanyi b�csi sz�tlanul �llt, neki m�g minden annyira szokatlan �s ismeretlen volt. De � is megsim�totta hull�mos s�t�t haj�t; - Semmi baj, de �n m�g szerettem volna kicsit �lni ott! -. A pici gyermek m�r nem volt ott, � m�r r�gen �j ruh�t kapott. �gy h�vta mag�ban az �jra�rkez�ket: „� m�r �j ruh�t kapott.”……………folyt. k�v……….