Rutinosan mozogtak a kis kezek. Sz�pen sorban hely�kre ker�ltek a krizant�nok, majd gyufa sercent �s l�ngja lobbant, megpecs�telve a tal�lkoz�st. A l�ngokban pedig �jra �s �jra megjelentek az arcok, az eml�kek, oly gyorsan egym�st k�vetve, hogy alig b�rta sorba rendezni �ket. Nagyapa, ahogy viharkab�tj�t sz�lesre t�rva egyszerre kapta k�zbe mindkett�j�ket, azt�n j�l megforgatva elengedte, �s j�l megzargatta �ket az udvaron. Mindig borost�s, szik�r kis emberke volt, gy�ny�r� m�ly barna szemekkel, �s valami elengedhetetlen, valami nagyon m�lyr�l j�tt melegs�ggel, ami mindig a szem�ben ragyogott. Im�dt�k �t! �k kint tany�n laktak, �s a l�nyok sokat voltak vel�k. Eg�sz nap a mez�n, a f�ldeken csavarogtak, -  soha olyan szabadnak nem �rezte mag�t az�ta sem - szinte, csak ha bes�t�tedett, akkor keverg�ztek haza. Nagymama m�r nagyon m�rges volt, hiszen h�tra volt, a nagy lavorban, az esti f�rdet�s. Mindig volt is mit, hiszen az eg�sz napos porban hanc�roz�s mindig megtette a mag��t. M�g a l�nyokat kivakart�k a koszb�l,  addig nagyapa, sokszor csemeg�nek, kukoric�t p�rk�lt a k�lyha t�z�ben. Az�ta sem tudott senki olyat adni, perzselni. A l�nyok im�dt�k ezt. Vacsora v�gezt�vel a tisztaszob�ba ker�ltek, ahova mindig csak este t�rt be a csal�d. Magasra vetett nagy dunyh�k k�z�, t�len is �s ny�ron is. Kicsit lehetett m�g j�tszani, ugr�ndozni, hanc�rozni az �gyon, majd j�tt a mama �s elkezdett mes�lni! Annyi, de annyi mes�t tudott. �s ahogy a k�t l�ny sz�rnyakra kelt a mes�k h�t�n, nagyapa egyre kisebbre fogta a petr�leuml�mpa f�ny�t. Nem mindig tudt�k meg a mese v�g�t, m�ly �lomba szender�ltek. Mosolygott, �s kicsit f�lre biccentve fej�t, kacsintott egyet nagyap�nak. Azt�n az jutott esz�be, ha ezt valaki l�tn� vagy tudn�, biztosan �r�ltnek n�zn�k. De senki nem foglalkozott ezzel, hiszen mindenkinek meg volt a maga saj�t eml�ke az elt�vozottakkal kapcsolatban. Arra gondolt, amit nem r�g valahol olvasott; „csak azok mer�lnek el �s v�lnak semmiv�, akiket elfelednek”. � mindent meg tett annak �rdek�ben, hogy akik fontosak voltak sz�m�ra, azokra mindig eml�kezzen. �s k�l�nben is, olyan j�, m�g ha csak gondolatban is, de besz�lgetni vel�k egy kicsit. Anya  eml�ke surrant be, mert � volt az, aki seg�tett mindig az eml�kez�sbe mer�lni. Nem r�gen azt mondta valaki, hogy nem helyes a m�ltba lenni, mert akkor nem vagyunk jelen. Pedig mennyire jelen van minden, sokszor egy r�pke pillanatban is, hiszen az eml�kez�sben is benne van az eg�sz  l�ny�nk �s �let�nk.

K�rbe j�rta a s�rt, kicsit igaz�tott m�g a vir�gokon, leellen�rizte a l�ngokat, majd a fejf�hoz l�pett. Megsimogatta, mindig �gy vett b�cs�t, n�ha egy-egy k�nnycseppel szem�ben �s lelk�ben oly m�rhetetlen�l szomor�n, mint minden b�cs�z�skor.

-    Mennem kell tov�bb, most itt kell hagynom titeket! – Egyik sem sz�lt, de �rezte mindegyik erej�t szeretet�kben, amire eml�kezett. Gyors l�ptekkel indult neki, ment a k�vetkez� tal�lkoz�s helysz�n�hez.  Anyai nagyn�nje nem messze fek�dt p�rj�val �s kisebbik fi�val, �ket id�zte most, a gyertya l�ngja. Az �r�kk� mosolyg�s �letvid�m Lenke, akinek kacaja mindig megrengette a f�ldet. M�g akkor is nevetett, amikor m�s m�r r�g  s�rt volna.  Mindig fel �llt, b�rmilyen helyzetbe is ker�lt. Mindig megtal�lta a sz�m�ra legjobb megold�st. Amikor f�ldi l�tben utolj�ra tal�lkoztak, megfogta Annus mindk�t kez�t, m�lyen a szem�be n�zett majd – Tudod, �n nemsok�ra elmegyek, de ne szomorkodj, azt is tudod, hogy mindig veled is, itt leszek. Ha b�rmi baj van, vagy seg�ts�gre szorulsz, csak sz�lj nekem, �n mindent megteszek!  -  Anna nem v�laszolt, mert tudta, hogy �gy lesz. Csak gondolataiban k�rte �t, ha elj�n az id�, �s el kell temetni, azzal adjon er�t, hogy val�ban ott is vele lesz. M�r nem lep�d�tt meg, amikor Lenke im�dott kis unok�ja a temet�s napj�n, szorosan mell� �lve, ragyog� szemekkel megszor�totta mindk�t kez�t – Tudod � most is itt van, vel�nk! – Tudta, hogy aki most sz�lt hozz� az az �ppen most t�voz� Lenke volt! Claudia eg�sz nap szorongatta kez�t, csak amikor v�gleg nyugv� hely�re ker�lt Lenke, akkor ment el t�le vigasztathatatlanul �s zokogva. Este �tban hazafel� m�g a p�rja is megjegyezte: mennyire szokatlan �s felt�n� volt ez a ragaszkod�s. Nem magyar�zkodott, mert felesleges volt, hiszen m�r r�gr�l tudta, hogy ez sz�m�ra  egy k�pess�g, egy adom�ny, amit nem mindenki �rt �s �rez meg. N�ha j�, hogy tudhatja, n�ha rossz, mert sokszor neh�z elviselni az elviselhetetlent.

      Vir�gok, gyertya, eml�kez�s, �s az �rz�s, hogy itt van � is velem, vel�nk. �s a t�bbiek, ahogyan,  mind ott �llnak a s�rok k�r�l, �s ahogyan v�gign�zik, hogy mi hogyan eml�kez�nk.

V�gig j�rta az �sszes s�rhelyet, mindenhov� vir�gok, gyerty�k ker�ltek. Mindenkir�l eml�kek j�ttek el�, b�sak �s �desek.  Most nem ment el  az egyetlen �l� nagyn�nj�hez, akit ilyenkor mindig megszoktak l�togatni. Most �gy hozta a sors, hogy egyed�l j�tt �t. A p�rj�val szokott �s kocsival. Olyankor nincs id�h�z k�tve, most igyekezni kellett buszhoz.

    Nem messze buszp�lyaudvarhoz �ll a sz�l�i  h�z! K�t sarokra. A Bocskai majd a Lehel. A 18-as sz�m. H�nyszor jutott esz�be, amikor a sz�mok b�v�let�ben �lt, hogy mennyire meghat�roz�k tudnak lenni a sz�mok is. Mindnek szinte k�l�n �lete van. Az egyes �s a nyolcas. Neki mindig az els�t, az egyetlent jelentette az egyes. A nyolcas pedig mindig a v�gtelent. Persze azt is tudta, hogy ez nem „hivatalos” meghat�roz�s, hiszen a kutat�s a tudom�ny t�bbet tud err�l. De neki ez m�k�d�tt! �s ha valami m�k�dik, azt k�r elrontani, mert akkor fejre is �llhat a vil�g. �lmodoz�. K�l�nc. Mag�nak val�. Mindig �gy jellemezt�k. Nem a f�ld�n j�r. Nem �rdekelte, mit mondanak �s gondolnak m�sok. Az a bels� b�ke a legfontosabb. �s az amit �t�l, azt �gysem tudhatja, �rezheti �t m�s.

     �ppen el�rte a buszt �s elindult a jelenbe egy h�don �t. M�r nagyon v�rtak r�. Oda haza,  egy m�sik,  egy  jelen vil�g. Ahogy �tkeltek a h�don szinte �rezte is a hat�rt.

……………folyt. K�v…………