Anyát korán veszítette el. 59 éves korában, korán ment haza. De Annát mindig megnyugtatta az a tudat, hogy sohasem veszítette el Őt véglegesen. Bármilyen helyzetbe is került, bármilyen nehézséggel is kellet szembenéznie, anya mindig ott volt mellette. Elég volt, ha csak arra gondolt – Vajon most milyen tanáccsal látna el?-. A válasz sohasem késlekedett, mindig ott volt lelkében, csak arra kellett figyelnie mit súgnak belső érzései. Néha igencsak meglepődött, mert pont az ellenkezőjét érezte belül, mint amit a józan esze diktált. Mindig rábízta magát erre az érzésre. És mindig rájött, ez sohasem csapta be.

Eszébe jutott anyával való utolsó beszélgetése. Anya már nagyon előre haladt azon az úton, ami átviszi az embert a másik oldalra. Megkérte Annát, hogy lépjen közelebb, és hogy fésülje meg a haját, hiszen nem voltak egyedül. Anya testvérei, rokonai mind eljöttek őt meglátogatni, mintha érezték volna, ez az utolsó esély, hogy élve lássák.

Anna odalépett anyához és elkezdte fésülni a haját. Törölgette az arcáról az izzadságot és látta, hogy anyának már alig van ereje. Többszöri műtéten esett már át, vastagbél rákja volt, ami teljesen elhatalmasodott a testén. Már nem az az örökké molyosgós, mindig vidám, fáradhatatlan életvidám anya volt, aki mindig tudott egy-két jó szót, egy-két jó tanácsot adni. Most anyának volt szüksége minderre. Anna szeretett volna most mindent egyszerre visszaadni, mindent, amit csak kapott, de tudta, hogy ez lehetetlen. Mosolygott és anya arcát simogatta, anya pedig mélyen a szemébe nézett s Anna érezte lelkében, mire gondol, és mit mond. – Sohasem hagylak el, mindig veled leszek, mindig segíteni foglak, csak rám kell gondolnod és én már itt is leszek! – Anna nem tudta ezt igazán felfogni akkor, de egyet tudott, anya sohasem hagyta cserben, mindig mindent úgy tett, ahogyan ígérte. A legnehezebb dolog volt anyát így elengedni. Arra kérte, hogy egyszer látogassa meg őt, hogy hinni tudjon abban, hogy jó helyen van!

Később, sok-sok év elmúltával egy számára igen nehéz helyzetben, már régen nem is gondolva erre a kérésére, egy anyához kicsit hasonló nénike lépett be az üzletbe, ahol akkor épp dolgozott. Másoltatni hozott a férjének pár dolgot. Anna rutinosan fogott a munkához és elkezdte másolni a hozott anyagot. Egyszer csak mintha valami nagyon erős, megmagyarázhatatlan dolog kerítené hatalmába, a nénire nézett, aki körül minden ködössé vált, és mintha az arcvonásai átváltoztak volna, és egyre inkább anya arcát vélte látni. Egy hang szólalt meg legbelül: - Én vagyok az, Anna, Annuskám, anya, nem ismersz meg?! Eljöttem, ahogyan ígértem, itt vagyok és csak egyetlen egy dologra kérlek, légy boldog, nagyon boldog, csak ez számít!-

Anna nem hitt, sem a fülének, sem a szemének, a néni beszélt hozzá, vagy valaki más! Arra gondolt, hogy biztosan begolyózott, nagyon fáradt lehet, hogy ennyire megcsalják az érzései.

Közben elvégezte a másolást, automatikusan mozgott a másolótól a pénztárgépig. A néni hirtelen megfogta a kezét, közelebb hajolt Annához – Kislányom, ne feled, légy boldog, nagyon boldog, csak ez számít, és hív,j ha úgy érzed szükséged van rám! – szólalt meg ismét anya. Anna teljesen megvolt zavarodva. Oda adta a visszajárót, a néni elköszönt. Anna pedig, ahogyan kilépett az üzletből a néni, megvigasztalhatatlan zokogásba kezdett. Nem tudott magyarázatott a történtekre, de tudta, valami olyasmit élt át, ami nem mindennapi. Valamit, ami megmagyarázhatatlan és mégis igaz. És igaz az is, bárkinek elmesélné, senki nem hinné el. De számára ez nem is volt fontos. Tudta, egyszer úgyis mindenre egyszerű és természetes módón úgy is választ kap. Olyan erős és mély érzés volt mind az ami  megtörtént vele, hogy nem is kutatta tovább a miérteket. Boldog volt, hogy mindezt átélhette, és talán nem is fontos más. Később, amikor szinte egymás után történtek meg vele olyan események, melyekre nem tudott magyarázatot, mindig anya jutott eszébe, s mindaz, amire kérte. Légy boldog, nagyon boldog. De mi is az a boldogság? Az, amire annyira vágyunk, vagy az, ami megtörténik velünk, akár akarjuk, akár nem. Hogy átélhetünk olyan dolgokat is, amire legmerészebb álmainkban sem gondolunk. És az is lehet, hogy a vágy, amit anya elvesztése után érzett, és amit naponta kért, - bár csak itt lehetnél, bárcsak tanácsot adnál, bár csak beszélhetnék veled – most valóságossá vált, és megtörtént az, ami őt igazán boldoggá tette. Találkozhatott anyával, akit hosszú évtizedekkel ezelőtt elveszített. 

………….folyt. köv…………