Először is megnézte, hogy milyen könyv újdonságokkal van tele a bolt. A párja mindennél többre becsülte a könyveket. Azok közül is azokat, amelyek történelmi vonatkozásúak vagy éppen a magyarság történetéről szólnak. Most nem talált ilyet. Tovább ment és nézelődött, mit és mennyiért. A kínálat igazán nagy volt ruházatból, játékokból, műszaki cikkekből. Ezek mindig így vannak, hiszen most lehet igazán sok olyan dolgot eladni, ami egész évben kevésbé fogy.

Megnézte a cd-ket is, a dvd-ket is. Mindenből van, most már csak azt kell tudnia miből és mennyit tud félre tenni.

S ahogyan ott zötykölődött a tömegben a régi karácsonyok jutottak az eszébe. Azok, amelyekben mindig késve és rohanva ment ajándékokat vásárolni, mert sokat dolgozott már akkor is. Reggeltől késő estig és szinte úgy esett be zárások előtt a boltokba. Próbált mindig mindenkinek meglepetést okozni. Persze ez nem mindig sikerült. De egyszer úgy alakult a dolog, hogy tisztességesen kitehetett magáért és minden kis vagyonát a családra költötte. Hugira, anyára, apára és mindenkinek tudott venni egy-egy igazán meleg pulcsit. Nagy örömmel csomagolgatta be és izgatottan várta mit fognak szólni.

Ahogyan eljött várva várt este alig várta a percet, hogy láthassa mit fognak szólni. Mindenki nagy izgalommal vette birtokba ajándékát, mindenkié éppen jó lett. Örültek neki. Teljesen el voltak ragadtatva. Olyan meleggé és olyan feledhetetlenné sikerült, hogy évek múlva is mindig emlegették. Anya azt mondta – Tudod, ha rajtam van, olyan mintha mindig te ölelnél éppen át- könnyek szöktek Anna szemébe. Később amikor már férjnél volt, megtanult kötni és egy alkalommal meglepetésként kötött egy gyapjú pulóvert a párjának. És amikor átadta, ugyanazt mondta, mint amit anya mondott. Még ma is meg van, igaz kissé kopott állapotban de még mindig tele melegséggel.

Nézelődés közben anyóskája villant be. Neki vajon mi legyen a meglepetés? Ő már tudta mit fognak kapni! A fiúk egy-egy papucsot neki pedig egy csoki jár. Mindig ezt kapták már évek óta. Néha előfordult, hogy kaptak mellé esetleg egy üveg bort ráadásként. Nem is fájt neki, hanem a mellé adott szöveg, mely szerint olyan szegény nyugdíjas, hogy nem telik többre. Bár soha ne mondta volna, hiszen így Annának mindig az volt az érzése hogy még ezt is sajnálja. Pedig ahol lehetett mindig kitett magáért. Amit lehetett mindent megteremtett, de mindig az volt a vége, hogy nem kellett volna. Szívből tette, amit tett, de visszafelé valahogy mindig másként sült el. Soha nem érezte, hogy elfogadta volna. Bármit tett, mindig volt mindenre valami megjegyzése. Ezt nem így szokták, ezt nem így kell csinálni! Ha kicsit jobban telt dolgokra és felpakolva ment haza. - Mi az kislány, rád szakadt a bank? - ha vett magának valami szükségleti dolgot, vagy éppen telt annyira, hogy egy-egy pólót vagy cipőt vett magának – Minek ez, tele a szekrény, nincs még elég kacat benne. A felét már kilehetne árusítani. - Néha majd bele örült, hogy semmit nem csinálhatott meg anélkül, hogy ne lett volna ott valami csípős kis megjegyzés. Most amióta együtt élnek értette meg, hogy miért olyan a párja. Nehéz gyerekkora lehetett ilyen megjegyzések mellett. És azt is megértette, hogy miért van az, hogy időnként a párja sem áll ki szó nélkül dolgokat, amikor jobb lenne hallgatni! Volt kitől megtanulni. Néha szokta is mondani neki; most éppen olyan vagy, mint édesanyád! Igaz a párja már sokat „javult” ezen a téren!

                                   ….......folyt......köv..........