Apósa nem ilyen volt. Teljesen másként viseltetett az emberek iránt. Mindenkihez volt egy-egy jó szava. Barátkozott, beszélgetett az ismerősökkel, barátokkal. Volt véleménye mindenről, de nem várta el, hogy mások azt kövessék. Annával is másként bánt. Szerette a kertet, a kertészkedést. Büszke volt a saját maga nevelte szőlőszemekre. Amikor Anna bekerült a családba, mindig meglepte egy-egy Anna számára eldugott szőlőszemmel. Bütyinek hívta Annát, talán így akarta kifejezni, hogy másként értékeli. Anna ezt elfogadta, bár érezte az anyósa és apósa közötti feszültséget emiatt. Vele valahogy érthetőbb volt a világ. Egyféleképpen gondolkoztak. Nála nem érezte Anna a mások iránti gyűlölködést, megvetést, kritikát. Apósa emberibb világot építgetett magában. Eltudta fogadni mások akaratát. Nem megváltoztatni, hanem megérteni akart másokat. Befelé forduló, szótlan embert ismert meg benne, aki azért mindig kifejezi érzéseit a másik iránt. Anna örült, amikor párjában felfedezte apósa vonásait. Megértette, hogy honnan van párjában a szeretet, hogy inkább volt több vonása az apjáé, mint hál'istennek anyjáé. Bár ezek a vonások is ott vannak, de ezeket a párja próbálja tudatosan elkerülni. Anna megértette, miért van a párjában ez a kettősség, ez az örökösen megfelelni akarás és ez a mindenem a tiéd, ez az örökös adni akarás. És azt is megértette, hogy az állandó kritika, az állandó kétségbevonás a dolgai iránt, hogyan alakította ki benne azt, hogy mindent, mindig könnyen felad. Nehéz úgy élni, bízni önmagunkban, ha mindig ott van anya, akinek soha semmi nem jó. Soha semminek nem tud örülni, akinek soha nincs egy kedves biztató szava. Aki csak a rosszat látja meg mindenben és ennek mindig nyomós hangot is ad. Akinek még az ötvenen túli fiáról is az a véleménye, hogy „soha semmire nem viszi, mindent csak neki köszönhet” és hogy „most is csak az van neki, amit csak neki és senki másnak nem köszönhet”. És Annának az is fáj, hogy amikor segítségre szorulna és az anyjához fordul, mindig elutasítja, neki nincs lehetősége a segítségre, ő nem tud segíteni. És az a szomorú az egészben, hogy amikor az anyósa eldönt valamit, mindig mindenre telik, segítségre nem, de a saját akaratát véghezvinni arra van. És ezt mindig úgy és akkor teszi, amikor bizonyítható, mennyire magának való. Fáj az is, hogy mellé kerül annak az éreztetése, hogy ez micsoda áldozat és micsoda nemes tett az ő részéről, és hogy ezért mindenki a családban hálásnak kell hogy legyen, mert ezt ő tette. Zsebeljük csak be azt az elismerést, mert az nekem jár! Igaz másnak senkinek, de neki igen. És ezért ha más nem, hát ő maga megdicséri önmagát. Igazi, házsártos.............Anna mégis elfogadta, elfogadta olyannak, amilyen. Bár sok bosszúságot és sok szomorúságot okozott számára, Anna fejében mégis az járt, ez is vissza száll, mint minden. Van aki szeretetet kap szeretetért és van aki mást. Mert időnként azon kapja, hogy szeretetre vágyik és nem érti, miért nem kap. Miért van az, hogy nem osztanak meg vele gondolatokat, hogy nem szívesen állnak le vele beszélgetni, hogy mindig az az érzés keríti hatalmába, hogy valamiből kimarad. Néha hangot is ad ennek, csak éppen nem gondolkodik el azon, vagy nem veszi észre, hogy ennek pont ő maga a kiváltó oka. Olyan ez, mint aki leéli úgy az életét, hogy sohasem néz tükörbe.

      Az idő gyorsan elszállt, ideje haza menni. Bár az első körben még nem minden ajándék ötlet lett meg, de már van remény. Bevillant, hogy a párja örülne egy nagyon jól hasznosítható naptárnak is. Anna el is döntötte, könyv helyett azzal lepi meg. Gyors léptekkel haladt, igyekezni kellett már befordult a busz a megállóba. A szomszéddal utazott hazáig és a közeledő ünnepekről beszélgettek. Arra is terelődött a szó, hogy milyen jó lenne ha fehérre festenék az ünnepet. Havat vártak mind a ketten. Megegyeztek abban is, hogy attól igazán ünnep az ünnep, ha fehérbe öltözik. Anna lelke most mindennél jobban vágyott erre, és azt kívánta, hogy anyóskája lelkét is ünnepibe öltöztethesse az ég. Hogy kicsit engedékenyebb legyen mások befogadása iránt, és hogy tudjon változni, nyitni a másik, különösen a saját gyermeke iránt. Annának ez lenne a legszebb ajándék. Mielőtt belépett az otthona kapuján felnézett az égre a csillagokat fürkészve, talán van ott egy aki segít, aki meghallgatja ott messze fent az égen.

..................Folyt. köv...............