Az első séta
2007.11.10. 23:11
Ahogy az ajtón kilépett, még egyszer utána nézett. Felnőtt már. Ma már későn jár haza. Mosoly suhant át az arcán. Meg egy érzés, három szóban: édes kis fiam. Eltelt nyolc év. Már nyolc éve az övék. Eszébe jutott, amikor először volt náluk egy hosszú hétvégére. Úgy tervezték, hogy minden időt a lehető legtartalmasabbra osztják. De őt csak a számítógép érdekelte. Egész nap ott ült és mindent kipróbált, amit csak lehetett. Rajzolt, képeket nézegetett, játékokat keresett, játszott. Nehezen lehetett kimozdítani. Délután már nagyon korán sötétedett. Kicsit a levegőre is ki kellett csalogatni. Hát útnak indultak. Egy séta sohasem árt.
Ott szaladgált előttük, hol mögöttük, hol mellettük. Jó érzés volt. Nekik pedig különösen, hiszen gyermektelenek voltak. Valahogy úgy alakult, hogy nem jött sehogyan sem össze. Ezért is gondolták, talán örökbe kellene fogadni egyet. Korban már kissé későn. Így aztán, amikor már elindították a folyamatot, közölték velük, hogy sokat kell várni egy kis babára. Miért nem próbálkoznak előbb neveléssel. Úgy nagyobb az esélyük, később.
Most itt szaladgál előttük egy kicsi élet, alig nyolc évesen. Ő szólalt meg először.
-Tudjátok, ha úgy döntötök, hogy kihoztok engem, meglátjátok, nagyon jó gyerek leszek.
-Igen? Te egy jó gyerek vagy?
-Az vagyok. És nagyon szót fogok hallgatni. Meg tanulni is fogok. Meglátjátok semmi baj nem lesz velem.
-Ügyes is vagyok, már jól tudok focizni is. Már mutatta is hogyan kell elrúgni a labdát.
-Olvasni nem szeretek, de ha akarjátok olvasok! Mindent megteszek, amit csak kértek.
-Meglátjátok jól fogtok velem járni.
Előre szaladt kicsit, majd vissza. Rugdosni kezdte a lehullott falevelet.
-Ha majd itt leszek veletek, máskor is sétálunk?
-Igen, sétálunk.
-Tudjátok nektek van autótok is, azzal is elmegyünk majd kirándulni?
- Elmegyünk.
- Jó, akkor, ha úgy döntötök, nálatok maradhatok? Kihoztok engem? Nem szeretek ott bent lenni.
- Oké, ha minden úgy van, ahogyan mondod, hogy jó kisfiú vagy és mindent úgy teszel, ahogyan ígérted, akkor lehet róla szó.
-Úgy van, úgy van, majd meglátjátok. Akkor megegyeztünk?
-Meg.
Kicsit megint előre rohant, majd egészen hazáig arról beszélt, hogy mit szeret és mit nem. És milyen jól fogunk járni vele, majd meglátjuk. Nem fogunk csalódni. És milyen jó lesz majd. Boldog volt, reményekkel teli.
Másnap már nem kérte az ebédet. Nem azért mert nem jó, hanem mert, nem volt éhes. Három óra előtt elaludt. Ötkor ébreszteni kellett. Keserves sírásba fogott, mert nem akart vissza menni. Alig tudták megvigasztalni. Csak akkor engedett egy kicsit a sírásból, amikor megígérték neki, hogy amint lehet már hozzák is haza. Haza. Oda, ahol biztonság van, béke és szeretet. Ahol ő a fontos. Az van, amire vágyik. Amire az a gyerek vágyik a legjobban, aki már elveszítette egyszer ezt a biztonságot, ezt a békét, ezt a szeretetet. Aki megtanulta, szinte szó szerint eladni magát a jósággal, az ügyességgel, és a szeretet hiányával.
Nyolc éve már, hogy köztük él. Először meg kellet tanítani újra örülni, nevetni, játszani. És meg kellett tanítani a bizalomra. Meg kellett, mert sok vesztesége volt. Meg kellet tanítani arra is, hogy nem kell félni, hogy meg kell oldani dolgokat. És meg kellett tanítani hinni önmagában, hogy ő valóban jó gyerek. Hogy ügyes és semmi, de semmi baj vele.
Most barátok, barátnők járnak a házhoz. Ő boldog és kiegyensúlyozott. Mai, igazi tini. Rohan, szalad, örökké dolga van. Olvasni most sem szeret, de nevetve boldogan lép a szobába, amint haza ér és azt mondja
- Megjöttem édesanyám, itthon vagyok!
|