Tavasz volt amikor �nmag�ra eszm�lt. Tetszett neki, hogy apr�, pici, v�kony leveleit simogatta a l�gy szell�. A napocsk�t is kedvelte, er�t, energi�t adott neki. Figyelte a k�r�l�tte �l�ket. A r�zsabokrot, a bor�k�t, a t�rpeszegf�t. N�ha oda b�lintott a tulip�ntnak. �r�kig b�multa a felh�ket, �s mindig arra v�gyott, hogy min�l k�zelebb ker�lj�n hozz�juk. Megfigyelte, mennyi, de mennyi alakban, micsoda figur�kat tudnak rajzolni az �gre. Boldog volt, hogy itt lehetett, hogy itt �lhetet a f�ld�n. Az �j elj�tt�vel a csillagok tett�k vonz�v� az eget. Mit nem adott volna �rte, ha egyszer a csillagok f�ny�t meg�rinthetn�. De csak �lom volt, ami nagyon kedves �rz�st, eml�ket ringatott lelk�ben.

Voltak napok, amikor hi�ba v�rta a napocsk�t. Ilyenkor nem �rtette mi�rt nem l�thatja a felh�ket sem. K�s�bb az �vek m�lt�val meg�rtette, ilyenkor �sszet�m�r�lnek, pal�stot fonva az �gre, m�ly k�kre festve azt. Majd a szell�k is �sszefogva er�s szelekk� t�m�r�tik er�iket. Er�sen kapaszkodnia kellet gy�kereibe, �s f�ldany�ba, hogy �llva maradhasson. Annyira elfoglalta ez, hogy �szre sem vette, amikor s�r� cseppekben eleredt, szakadni kezdett az es�. Minden level�t, minden kis t�sk�j�t csillog� f�nyesre mosva. Fell�legzett, amikor megsz�nt az �gi �rad�s. Boldogan �dv�z�lte a szell�t, mely lep�rgette r�la a felesleges cseppeket. S amikor a napocska is el�b�jt, valami k�l�n�sen sz�p sziv�rv�nyt l�thatott. Nem is figyelt fel arra, k�zben mekkor�t n�t t�rzse. Most l�tta csak meg, amikor kiegyenesedett, hogy az �gi megpr�b�ltat�s mekkora aj�nd�k. Tiszt�bbak lettek levelei, frissebb �s vid�mabb lett. F�ldanya is t�bb t�pl�l�kot adott, s �r�m volt n�zni a t�bbieket, amint fel�je b�logatva, helyeselt�k ezt. A felh�k is j�kedv�kben tarajosra festett�k az eget. A h� napocska pedig, csak �gy ontotta,ontotta a meleget.

Azt�n napok j�ttek, mentek, majd egyre kevesebb lett a vid�m �let. A k�rnyez� f�k levelei lehulltak �s m�ly �lomba szender�ltek. � pedig v�rta, v�rta az � levelei mikor mennek el. De azok maradtak rend�thetetlen�l, f�nyesen �s egyre s�t�tebb z�lden. A napok egyre r�videbbek lettek, s a csillagokhoz hosszabban v�gy�dhatott. M�lyebbek lettek az �lmok is, hogy valaminek lennie kell, lennie kell, fent �s ott.

Egy �jjel s�r� feh�r h�pih�kkel tal�lkozott. �gy hulltak le az �gb�l mint a levelek a f�kr�l, melyeket elhagyott. N�melyik ismer�snek t�nt. Ez itt a h�rst�l, ez pedig a r�zs�r�l, meg a t�lgyb�l is egy itt pihen. Csillognak, amint a f�ldre �rve utol�rik a t�bbieket. Vastag puha csend vette k�r�l, szell� sem sim�totta az eget. S csak hulltak, hulltak a b�ke k�vetek, hogy betakarj�k a f�ldi �s az �gi lelkeket. S ekkor lelk�ben kigy�lt a f�ny, a csillagok f�nye, s ott ragyogott lelk�ben �vr�l �vre, �r�kz�lden.