Anikónak szeretettel

Még csak épp, hogy útra keltem,

Nem hadakoztam, csak szerettem.

Még csak épp lábujjhegyen

Követtem az úton az én Istenem.

Eddig hátra se néztem, csak mentem, mentem.

Nem kértem viszonzást, csak szerettem, szerettem.

Eddig nem figyeltem arra, hogy van már régen múltam.

Csak követtem életem, szeretve az Uram.

Nem hadakozom, se idővel, se léttel.

Csak megkövetem őt, s időnként féltem.

Hagyja még szeretnem a múló időt.

Csak néha megrezzenek, elmúlt negyven évem.

Nem kértem csak kaptam emberi büszkeségem.

Főt hajtok a mindenségnek

Napjaim, perceim boldoggá téve.

Hiszek anyámnak s apámnak élve

Megnyugszom jövőmben, gyermekem tekintetében.

Páromnak kezemet kezébe téve

Követve sorsomat csak előre nézve

Megyek tovább a hitemmel élve

Istenem, hisz vagyok s benned élek

Bocsájtsd meg nékem az el nem költött vétkem.

Hiszem, hogy hisz bennem, e hitem éltet

Csak ő tudja meddig, mikor érdemlem ki az öröklétet.

Emmus, Janó, Zolika

2005. július 27.

Szeged